Magyar Nagydíj - Hamiltoné a jubileumi pole pozíció

Mogyoród |

<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.</p>

A Hungaroringen korábban négyszer győztes, 30 éves versenyző mögött csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a német Nico Rosberg végzett a második, míg a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája a harmadik helyen. Hamiltonnak ez az idei kilencedik, pályafutása során pedig a 47. pole pozíciója, Mogyoródon pedig ötödször rajtolhat az élről. Az időmérőre 32 Celsius fokos hőségben került sor, az aszfalt 53-54 Celsius fokos volt. A nagy meleg ellenére sok néző követte végig a helyszínen a kvalifikációt. Az edzés első, 20 perces szakaszában a hétvége korábbi részében látottaknak megfelelően a két Manor Marussia és a két Sauber búcsúzott, ám a szabadedzéseken egészen jól szereplő Jenson Button (McLaren) kiesése valamelyest meglepő volt. A leggyorsabb kört ebben a szakaszban is Hamilton teljesítette. A második, 15 perces etap feléhez közeledve a spanyol Fernando Alonso McLaren-Hondája a boxbejárat előtt - vélhetően műszaki hiba miatt - megállt, s a versenybíróság annyira balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, hogy piros zászlóval félbeszakította az időmérőt. Alonso nagyjából fél percig egymaga próbálta a boxutca felé tolni a versenyautót, majd megérkeztek a pályamunkások is, akiknek a segítségével aztán rövid idő alatt a garázsba került a McLaren. A döntő szakasz kezdetére egyértelművé vált, hogy vagy az egész hétvégén fölényben lévő Hamilton, vagy csapattársa, Rosberg lesz az, aki megszerzi az első rajtkockát. A pole pozícióról döntő 12 percben aztán a brit vb-címvédő egy tökéletes, 1:22.020 perces kört futott, több mint fél másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél, így kétség sem férhetett a sikeréhez. A jubileumi, 70 körös Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik. A teljes rajtsorrend: 1. sor:Lewis Hamilton (brit, Mercedes)Nico Rosberg (német, Mercedes) 2. sor:Sebastian Vettel (német, Ferrari)Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 3. sor:Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)Valtteri Bottas (finn, Williams) 4. sor:Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)Felipe Massa (brazil, Williams) 5. sor:Max Verstappen (holland, Toro Rosso)Romain Grosjean (francia, Lotus) 6. sor:Nico Hülkenberg (német, Force India)Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 7. sor:Sergio Perez (mexikói, Force India)Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 8. sor:Fernando Alonso (spanyol, McLaren)Jenson Button (brit, McLaren) 9. sor:Marcus Ericsson (svéd, Sauber)Felipe Nasr (brazil, Sauber) 10.sor:Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)Will Stevens (brit, Manor Marussia)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?