Magyar labdarúgó-válogatott - Az MLSZ türelmet kér kapitánykérdésben

<p>Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke előreláthatóan december közepén egyeztet Berlinben arról, hogy Dárdai Pál a továbbiakban milyen módon tudja vállalni a szövetségi kapitányi posztot.</p>

Az mlsz.hu hétfői közleményében Csányi Sándor azt mondta, még mindig hisz benne, hogy létezik mindenki számára elfogadható megoldás, erről pedig személyesen szeretné meggyőzni a Dárdait utánpótlás koordinátorként és az U15-ös csapat edzőjeként foglalkoztató német Hertha BSC vezetőit. Az MLSZ-elnök szerint a 38 éves tréner ezután dönthet arról, hogy "a korábbi aggályai ellenére" vállalja-e a magyar válogatott irányítását.    "Természetesen létezik más forgatókönyvünk is, hiszen a szövetség felelősei előrehaladott tárgyalást folytatnak két neves külföldi szakemberrel is, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény sem" - tette hozzá Csányi Sándor.    Dárdai Pált három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, a válogatott pedig a három tétmeccsen hét pontot szerzett, mivel a bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben a finneket verte 1-0-ra.    Az MLSZ közleménye szerint a szervezet elnöksége "továbbra is Dárdai Pált látja a legjobb megoldásnak", az ismert akadályok miatt azonban másokkal is tárgyal.    "Az elmúlt két hónap megmutatta, amit előtte is sejtettünk, hogy Pali kiváló szakember" - értékelte Dárdai munkáját Csányi Sándor, aki kiemelte, hogy a megbízott kapitány egységet és profizmust hozott a nemzeti csapatba.     "Azt korábban is tudtuk, hogy Palit elismerik Berlinben, és jó eséllyel egyszer lehetőséget kap majd az első csapatnál is" - mondta az MLSZ elnöke, s emlékeztetett rá, hogy Dárdai is többször jelezte, hosszabb távon a Hertha kispadja az első számú célja.     "Meg kell értenünk, hogy ennyire óvják őt, senkinek sem érdeke, hogy idejekorán kiégjen, vagy egy esetleges kudarc és annak következményei károsan befolyásolják a karrierjét, hiszen Pali nemcsak a magyar, hanem a német labdarúgás értéke is" - tette hozzá Csányi Sándor.    Az MLSZ a december közepére ígért berlini egyeztetésig a szurkolók és a média türelmét kérte közleményében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?