Magabiztos franciák

Debrecen. Minden jegy elkelt, így telt ház várja majd a DVSC és a Girondins Bordeaux csapatát ma délután (17.30 óra, játékvezető a spanyol Victor José Esquinas Torres) Debrecenben a labdarúgó UEFA Kupa első fordulójának visszavágó mérkőzésén (élőben közvetíti az m1).

Debrecen. Minden jegy elkelt, így telt ház várja majd a DVSC és a Girondins Bordeaux csapatát ma délután (17.30 óra, játékvezető a spanyol Victor José Esquinas Torres) Debrecenben a labdarúgó UEFA Kupa első fordulójának visszavágó mérkőzésén (élőben közvetíti az m1).

– Hiába kaptunk ki 5:1-re az első mérkőzésen, a szurkolók értékelik, hogy mindent megtettek a játékosok a megfelelő helytállás érdekében – mondta Pajkos János, a DVSC vezetőedzője. – Az első félidőben megmutattuk, hogy van tartásunk, más kérdés, hogy Sketiani kiállítása után, tíz emberrel játszva az elszántság már kevés volt a bíztató eredményhez a nálunk jobb Bordeaux ellen.

A szakvezető jó mérkőzésre számít csütörtökön, bízik benne, hogy ha a továbbjutásra kevés is az esély, csapata győzelemmel bizonyítja be, hogy helye van az európai kupaporondon.

– Csütörtökön délelőtt még edzünk, utána jelölöm ki a kezdő tizenegyet – folytatta Pajkos. – Azért várok az utolsó pillanatig, mert azt szeretném, ha mi irányítanánk a játékot, amihez pedig fizikailag és szellemileg egyaránt friss futballisták kellenek.

A Bordeaux-n nagyot lendített a debreceniek elleni győzelem: vasárnap, a francia bajnokság 8. fordulójában 2:0-ra nyert idegenben a Lorient ellen. Ezt megelőzően a bajnoki nyitányon győzött utoljára a csapat, amely szerdán, a mérkőzés időpontjában tartott edzést Debrecenben, s minden különösebb izgalom nélkül várja a visszavágót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?