Ma nemzetközi kupameccs lesz Dunaszerdahelyen

DAC
Dunaszerdahely |

Eljött az újabb történelmi pillanat: a DAC labdarúgó-csapata ma (21.00) újra európai kupameccset játszik. A dunaszerdahelyiek ellenfele a grúz Dinamo Tbiliszi lesz a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

 

Kalmár és Vida a kispadon kezd

Marco Rossi, a sárga-kékek olasz vezetőedzője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, elégedett a felkészülés során elvégzett eddigi munkával, és bízik a védenceiben. „Több játékosunk, például Kalmár Zsolt és Vida Máté is csak alig egy hete készül a csapattal. Még nincsenek igazán ritmusban, ezért ők a kispadon fogják kezdeni a csütörtöki meccset, de számítok rájuk a kilencven perc folyamán – jegyezte meg Rossi. – Az ellenfelünk 4-4-2-es vagy 4-2-3-1-es felállásban szokott játszani. Domináns szereplője a grúz bajnokságnak, még ha nincs is sok komoly ellenfelük. Jó játékosaik vannak, de igyekszünk őket hatástalanítani.”

A Dinamo Tbiliszi jelenleg a második a grúz pontvadászatban, utóbbi három meccsét megnyerte, amelyeken 13:4 volt a gólkülönbsége. „Ők a bajnokság közepén járnak, így fizikailag egyértelműen előrébb tartanak nálunk. Biztos vagyok benne, hogy fogunk tudni gólt rúgni, de most elsőrendű fontosságú, hogy ne kapjunk gólt. Tudom, milyen régóta vártak itt az emberek európai kupameccsre, így nincs gond a motivációnkkal”– tette hozzá Rossi, azzal, hogy a kezdőcsapatot csak az utolsó edzés után fogja elárulni.

Marin Ljubicic, a DAC csapatkapitánya szerint maximális koncentrációval fognak pályára lépni. „A Hajduk Split játékosaként már tapasztaltam, mennyire bele tudnak hajszolni a nézők a jó játékba. Most is telt házra számítok. Igyekszünk megmutatni magunkat Európában. A keretünk nem sokat változott, így mindegyikünk tudja, mennyit küzdöttünk azért az előző bajnokságban, hogy az Európa Ligában szerepelhessünk ”– mondta Ljubicic.

A tbiliszi csapat keretében mindössze három légiós, két ukrán és egy orosz futballista található. A 16-szoros grúz bajnok egyesület legutóbb két éve szerepelt nemzetközi kupában, a BL-selejtezőben a 3. körben a Dinamo Zagreb búcsúztatta, az EL-selejtező playoffjába kerülve pedig a PAOK Szaloniki.

A meccset a bosnyák Irfan Peljto vezeti, és az STV 2 közvetíti. (ot)

 

Kapcsolódó cikkünk

Mit várnak a meccstől az egykori DAC-játékosok?

Pecze Károly, az egykori sikerkovács, aki nyolc kupameccsen irányította a DAC-ot:

„Természetesen nem hagyom ki a mérkőzést, a helyszínen szurkolok a DAC-nak. Előre örülök, hogy a meccsen találkozom néhány korábbi játékosommal. A Dinamo nagyobb nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, állandó résztvevője a kupaküzdelmeknek, igaz, a selejtező első vagy második körében rendre kiesik. Kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, az első meccs mindig nagy kérdőjel. A továbbjutáshoz feltétlenül előnyt kell szerezni, mert Grúziában minden csapatnak nagyon nehéz dolga van. A DAC a felkészülés során elég kevés gólt rúgott, azt sem tartom jó megoldásnak, hogy olyan edző irányítja a csapatot, aki a visszavágó után távozik… Ennek ellenére bízom benne, hogy drukkerek hathatós támogatásával hazai győzelem születik.”

Radványi Miklós, aki 1993-ban a döntőig eljutó Casino Salzburg elleni mindkét UEFA-kupa-összecsapáson szerepelt:

„Készülök a meccsre, látni akarom a DAC negyedszázad utáni visszatérését a nemzetközi porondra. Alig várom, hogy egykori játékostársaimmal találkozzam a VIP Silver páholyban. Úgy gondolom, nem lesz egyszerű dolga a DAC-nak a patinás tbiliszi csapat ellen.

A grúz bajnokság javában zajlik, így játékosságban biztosan jóval előbbre tartanak a vendégek, mint a nyári felkészülés után a sárga-kékek. Ennek ellenére bízom a csapatban, hogy a fantasztikus szurkolók segítségével előnnyel utazhatnak a jövő heti visszavágóra.”

Pinte Attila, aki 25 éve a Casino Salzburg elleni mindkét kupameccsen játszott:

„A Haladással a felkészülés hajrájában vagyunk, így nem lehetek ott a MOL Arénában. Komoly erőpróba vár a dunaszerdahelyiekre az európai kupaküzdelmek állandó résztvevője ellen. Telt ház előtt jó eredményt kell elérni, remélem, sikerül előnyt szerezni a visszavágóra.”

Petr Kašpar, az egyetlen DAC-já-tékos, aki mind a 10 eddigi nemzet-közi kupatalálkozón szóhoz jutott:

„Mivel a Slovannal Moldáviában tartózkodom, így nem lehetek ott a lelátón. De innen is figyelemmel kísérem majd a meccs alakulását. Rázós meccs vár a DAC-ra, a Dinamo Tbiliszi komoly játékerőt képvisel. Képzettek a grúz játékosok, igaz, a tehetségeket korán elszippantják. A válogatottat jó barátom, Vlado Weiss irányítja. Annak idején a ligetiekkel túljutottunk a Dinamón, remélem, ez a sárga-kékeknek is sikerül. Ehhez otthon mindenképpen győzni kell.”

Fieber Péter, aki 1988 őszén az Östers Vaxjö és a Bayern München elleni négy UEFA-kupa-meccsen jutott szóhoz:

„Kedden este érkeztem haza a Svájcban élő lányomtól, így csak szerdán jeleztem a DAC-nak, hogy mennék a meccsre. Várom a klub válaszát, remélem, ott lehetek a meccsen. Kellemetlen ellenfélnek számít a grúz csapat, de meggyőződésem, hogy a sárga-kékek fantasztikus drukkereik előtt kitesznek magukért, és hosszú idő után győzelemmel térnek vissza az európai kupaporondra.” (szz)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?