„Ma már nem kell üvöltözni velem” - interjú Pádár Biankával

A magyar bajnokságon második lett, ez alapján részt vehetett volna az Eb-n, ám a szövetség válogatót rendelt el, ott pedig Hadford Katherine megelőzte, így ő utazhatott Sebestyén Júliával együtt Helsinkibe. Hogyan élte meg ezt a döntést?

Elég rosszul, mivel tavaly is volt a magyar bajnokságon egy botrány, bár annak nem én voltam a főszereplője, hanem ugyanez a hölgy és Pavuk Viktória. Akkor Vikiék tartották igazságtalannak a bajnokság eredményét, és szerettek volna egy felmérőt, de nem kapták meg a lehetőséget. Most fordított helyzet állt elő, Kati jött ki rosszul a bajnokságból, s amikor ők indítványozták ezt a felmérőt, akkor ők megkapták. A magyar bajnokságon erőnlétileg nem voltam teljesen felkészülve, mégis második tudtam lenni. Technikailag megvertem Katit, a második pontszámban ő volt jobb, de nagyon kicsi volt a különbség. A felmérőn technikailag még mindig én voltam a jobb, de a második komponensben már sokkal nagyobb volt a különbség, így ő nyert. Pedig akkorra már az erőnlétem is jobb volt, s mégis hét ponttal nőtt köztünk a második pontszámban a különbség, ami azért műkorcsolyában rengeteg.

Ez volt a legnagyobb csalódás eddigi pályafutása során?

Volt már magyar bajnokságon elszenvedett csalódás korábban is: junior koromban egyszer ugrottam egy tripla lutzot, az ellenfelem nem is tudta a tripla lutzot, de a bírók azt mondták, én is csak duplát ugrottam. Akkor még nem volt kamerás rendszer, így én lettem a második... Vannak ilyen esetek, amikor az ember áll, fogja a fejét, és nem tud mit csinálni. De ez van, menni kell tovább. Tudom, hogy nem csak egyszer kell megmutatni, mit tud az ember. Elismerem, hogy a tavalyi szezonom nagyon rossz volt, talán ezért is nem bíztak annyira bennem. Nem gondolom, hogy etikusan jártak el, de talán ez is lehetett az oka annak, hogy nem mertek bizalmat szavazni nekem. Viszont úgy gondolom, hogy ha a jövőben esetleg tartani tudom ezt a teljesítményvonalat, amin tavaly elindultam, akkor ez a hozzáállás meg fog változni.

Mi az, ami a csalódások esetén segít abban, hogy folytatni tudja, és ugyanolyan erőbedobással eddzen?

Az idő, meg az, hogy szerintem előbb-utóbb minden a helyére kerül. Lehet, hogy születnek igazságtalan döntések, de ezek előbb-utóbb annak a malmára hajtják a vizet, aki korábban rosszul jött ki a dologból.

Mit jelent önnek a világbajnoki részvétel?

Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek a világbajnokságon, életem eddigi legnagyobb versenyén, pláne az olimpia előtti évben. De a korábbi kapcsolatos tüske még bennem él, mégiscsak lecsúsztam egy Eb-ről. Ott két magyar indulhatott, és én voltam a második az ob-n, a vb előtt pedig úgy volt, hogy Juli megy, és csak egy számára szerencsétlen esemény folytán kerülhettem én ebbe a szerencsés helyzetbe.

Mit gondol, mekkora esélye van rá, hogy bekerüljön a kűrbe, és ezzel olimpiai kvótát szerezzen Magyarországnak?

Igyekszem a pillanatnyi maximumot kihozni magamból, de ezzel mindenki így lesz. Reméljük a legjobbakat! Nem tartom lehetetlennek a 24-be kerülést, de mivel az olimpia előtti világbajnokságról van szó – ami mindig nehezebb a többinél –, és volt egy sérülésem is a szezonban, vannak nehezítő tényezők, ám mindent meg fogok tenni az ügy érdekében!

Konkrétan milyen sérülése volt?

Trombózisom lett a bokámnál, mert a cipőm folyamatosan nyomott egy eret. Nem olyan nagy sérülés ez, ha futok, nem zavar, csak akkor, ha nyomom. Viszont kaptam egy új cipőt, az kemény volt, és ez teljesen betett a lábamnak.

Mit szeretne elérni műkorcsolyázóként? Mi az az álom, ami miatt minden nap elindul edzésre?

Szeretnék olimpián részt venni, s Eb-ken, vb-ken szerepelni, minél jobban. Egy Eb-n már bekerültem a legjobb huszonnégybe, Torinóban, ami az eddigi egyetlen világversenyem volt. Nagyon örültem, hogy sikerült bejutnom a kűrbe, utána viszont sajnos voltak problémák: motivációval, edzésmorállal, nagyon-nagyon sok mindennel – jött a tinédzserkor. Valaki ezt jól éli meg, én sajnos ellustultam, s ez meg is mutatkozott. Tavaly viszont észbe kaptam, talán még nem túl későn, elkezdtem rendesen dolgozni, s ennek meg is lett az eredménye. Tavaly januárban még 5. voltam, idén viszont második lettem az ob-n.

Minek hatására kapott észbe?

Elgondolkoztam azon, hány évet öltem a korcsolyába, és milyen lehetőségeim vannak. Mindig is szerettem korcsolyázni, soha nem akartam abbahagyni, csak nem dolgoztam akkora erővel, amekkorával kellett volna. Nem vagyok nagyképű, de abból, hogy ekkora munkával mit értem el, tudom, hogy ha rendesen dolgoztam volna, már sokkal előrébb lehetnék. Rájöttem, ez egyfajta önzőség magammal szemben, ha nem használom ki a saját tehetségemet. Elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen csak magammal babrálok ki. Ha egy kicsivel több energiát fektetek a korcsolyába, nagyobb sikerélményekben lehet részem, ami a saját életemet viszi előre.

Ritkaság, hogy valaki magától rádöbben: valamit rosszul csinál.

Kellettek azért ehhez kudarcok. Nem az történt, hogy fél évig voltam lusta, aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez így nem jó... Még mindig úgy gondolom, hogy lehetnék szorgalmasabb... De amikor egy versenyen annyira elrontottad a rövidprogramot, hogy a kűrben olyanok között futsz, akiknél már tízévesen többet tudtál, akkor szégyelled magad saját magad előtt, hogy hogyan engedheted meg ezt magadnak. A tavalyi országos teljesen betett, a fejemet fogtam, látva, kik kerültek elém. Akkor azt mondtam: jó, akkor most vagy abbahagyjuk, vagy csináljuk tovább rendesen, mert felesleges napi kétszer edzésre járnom azért, hogy utána csak szégyenkezzek.

Versenyző típusnak tartja magát vagy edzésen fut jobban?

Szerintem azt adom vissza a versenyen, amire edzésen képes vagyok: se jobban, se rosszabbul nem futok. Vannak versenyek, amikor meglepem magam, mindenkinek sikerül néha átlagon felülit nyújtani, de nem mondhatom azt, hogy rossz versenyző vagy jó versenyző vagyok.

Milyen edző kell ön mellé?

Mindig azt hittem, hogy kemény, mert engem hajtani kell. Mostanra viszont eljutottam arra a pontra, hogy felnőtt fejjel tudjam megítélni a helyzetet, és akkor is végrehajtsam a feladatokat, ha esetleg edző nélkül edzek. Amikor fiatalabb voltam, volt egy nagyon szigorú edzőm, akivel előbbre tudtam lépni. Utána lazább edzőkhöz kerültem, meg én is laza voltam, de mára ott tartok, hogy nem szükséges üvöltözni velem. Tudom, mi a fontos, mi az, amit el szeretnék érni, és mi az, amit ehhez meg kell tennem. Tizenhét évesen még nem tudtam ezt, mert más volt a fontosabb.

Most mennyit edz?

Naponta kétszer, délelőtt-délután.

Egész héten?

Hétvégén nem, de hétköznap mindig.

Melyik a kedvenc eleme?

Én ugrálni szeretek, forogni kevésbé – ez meg is látszik. De muszáj lesz ebbe is időt és energiát fektetni, mert az új rendszerben már nagyjából egyforma értékű egy jól végrehajtott forgás és egy ugrás. Ez nem feltétlenül jó, mert ha valaki korcsolyázik x éve, akkor meg tud tanulni egy négyes szintű forgást, de a tripla lutzot gyakorolhatja öt évig, lehet, hogy soha az életben nem fogja megtanulni. Ezért szerintem nem helyes, hogy a kettőnek szinte azonos értéke van.

Az Eb-n is voltak vitatott pontszámok...

Nem néztem az Eb-t. Kicsit elment tőle a kedvem. Lehet, hogy nem szép dolog, hogy a saját sportágamban egy ilyen nagy versenyre nem fordítottam időt, de elég rossz érzés volt erre gondolni az előtte lévő helyzetből fakadóan.

Mit gondol a magyar műkorcsolya helyzetéről? Sebestyén Júlia 2004-ben Európa-bajnok volt, de mögötte nem nagyon mutatkozik hasonló kaliberű versenyző. Mi ennek az oka?

Egyre kisebb az utánpótlás, a már meglévő versenyzők száma is megcsappant, egyre kevésbé hajtják egymást, és nincs olyan emberanyag, amelyből lehetne válogatni. Én vagyok az utolsó olyan versenyző, aki normál válogató keretében, felmérő alapján került be az NB I-be. A többiek így-úgy-amúgy jutottak be, mert ma már ez nem is számít. Régen volt olyan szintfelmérés, hogy tizenhat éves korig két tripla, tizenhat felett három tripla kellett, meg volt szabva, mi kell ahhoz, hogy az ember bekerüljön az NB I-be, ami akkor nagy dolog volt. Mára már lejjebb mentek a mércék, és az ilyesminek már nincs jelentősége.

Ha önnek kellene reklámoznia a műkorcsolyát, mit mondana a gyerekeknek, miért érdemes elkezdeniük ezt a sportot?

Nem mondanék semmit, mert az már rég rossz, ha valakit meg kell győzni. Aki nem akar, az ne korcsolyázzon. Valaki vagy megszereti rögtön a jeget, vagy a szülők erőltetik a dolgot – ez a két verzió van.

Önnél hogyan kezdődött?

Teljesen tipikusan, a szokásos történettel: kaptam egy korcsolyát karácsonyra, levittek a műjégre. Ott vagánykodtam körbe-körbe, aztán odajött hozzánk egy oktató, hogy ügyes ez a gyerek, a nagyok között kolbászol, de azért nem lesz jó, hogy csak megy-megy, de megállni nem tud, inkább vigyenek be oktatásra. Onnan egy hét után továbbkerültem, mert túlnőttem a kicsiket, és ezzel indult a dolog.

Hány éves volt ekkor?

Öt vagy hat, és az első egy-két évben a szüleim engem inkább még le is akartak beszélni a műkorcsolyáról, minthogy erőltették volna. Elég messze laktunk a jégpályától, hatra kellett edzésre járni, anyukám mindig kérdezte is: „Tényleg akarod ezt csinálni?” Én pedig mondtam, hogy igen. Szóval nálunk nem a szülő próbálta a gyereke által megvalósítani az egykori álmait, bár sok ilyet látni.

Ki volt az első példaképe?

Dorofejev Tamara, Czakó Kriszti...

És a mostaniak közül?

Vannak korcsolyázók, akiket nagyon nagyra tartok, de főleg magammal foglalkozom, senkit nem imádok a jelenlegi mezőnyből. Inkább a régiek között akadnak olyanok, akikre felnézek: Katarina Witt, Irina Szluckaja, meg Surya Bonaly, ahogy szaltózott... Az ő stílusukat szeretem.

Surya Bonaly által inspirálva a szaltót nem próbálta még ki?

Nagyon sokáig ki akartam. Az volt a mániám, hogy én ezt biztos meg fogom tanulni, de aztán nem került rá sor. Pedig jártam fitneszre, csak hogy kiegészítsem a műkorcsolyát, és ott megtanultam a flicket, ami egy félszaltó. De hát műkorcsolyában a szaltó szabálytalan, sőt, pontlevonás jár érte.

Gálán azért bemutathatná.

Ha egyszer odakerülök, ígérem, ezen nem fog múlni!