Ma kezdődik a hoki-vb

Pozsony/Kassa |

<p>Mától május 15-ig a jégkorongé a főszerep Szlovákiában. Megkezdődik a jégkorong-világbajnokság, ennél nagyszabásúbb eseményt még nem rendeztek az országban. Tizenhat csapat, 400 játékos, 550 önkéntes, 300 biztonsági ember, 1500 újságíró, 300 000 szurkoló – a számok is érzékeltetik a rendezvény méretét.</p>

A szlovákok abban bíznak, hogy a hazai közönség támogatását kihasználva érmes helyezésig juthatnak. A szlovák válogatott eddig háromszor végzett dobogón a vb-n: 2000-ben ezüst-, 2002-ben arany-, 2003-ban pedig bronzérmet szerzett. 2004 volt azonban az utolsó olyan év, amikor a szlovák csapat a legjobb négy közé jutott, tavaly pedig csak a 12. helyen végzett.

Utoljára 1986-ban nyerte meg a házigazda ország a vb-t: akkor a Szovjetunió diadalmaskodott. A hazai környezet áldásos hatását viszont a tavalyi rendezvény is bizonyította, a nem különösebben esélyes Németország otthon majdnem érmet szerzett, végül a negyedik helyen végzett. A címvédő a cseh válogatott, amely tavaly az oroszokat győzte le a döntőben.

Az alacsonyabb osztályú megmérettetéseken házigazdaként jól szerepeltek a szlovákok: 1994-ben Poprádon és Iglón megnyerték a C, egy évvel később Pozsonyban pedig a B csoportos vb-t.

Az idei vb programját a kelet-szlovákiaiak nem fogadták kitörő lelkesedéssel, a szlovák válogatott ugyanis az összes meccsét Pozsonyban játssza (még akkor is, ha netán a kiesés elleni csoportba kerülne).

Szlovákia 2006-ban kapta meg a 2011-es vb rendezési jogát, akkor még csak egy olyan stadion volt az országban, amely megfelel a nemzetközi szövetség követelményeinek: a kassai Steel Arena. Az azóta eltelt öt év alatt a legtöbb fejfájást a pozsonyi stadion okozta a szervezőknek és a politikusoknak. Eredetileg teljesen új létesítményt akartak építeni a vb-re, ám végül az Ondrej Nepela Téli Stadiont építették át – 96 millió euróért.

További részletek mai nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?