Ma DAC-Dukla - Horný bízik a csapatában

Dunaszerdahely |

<p>A DAC vasárnap délután a besztercebányai Duklát látja vendégül a labdarúgó Corgoň Liga második fordulójában. Az első körben mindkét együttes 2:1-re kikapott, a sárgakék alakulat Nagyszombatban, míg a Dukla vendéglátóként szenvedett vereséget. Štefan Horný edző bízik a csapatában, s reméli, hogy odahaza győzelemmel kezdik a pontvadászatot.</p>

„Sajnos, Struhárra még nem számíthatunk, így gondot okoz a hátvédsor összetétele, annál is inkább, mert Németh Zsolt is betegséggel küszködik. De bízom benne, hogy a fiatal játékos végül pályára léphet. Az okoz fejtörést, hogy a védelem tengelyében Hílek vagy a tehetséges Ágh jusson-e szóhoz – mondta lapunknak Štefan Horný, a DAC vezetőedzője. – Nagyszombatban nem játszottunk rosszul, de támadójátékunk sok kívánnivalót hagyott maga után. Harsányi teljesítményén meglátszott a hosszú kényszerpihenő, de Tomčák sem jeleskedett. A szombati gyakorlás után edzőtáborba vonulunk, s ott hangolunk a meccsre.”
Értesüléseink szerint a horvát Josip Coric a napokban Iránban volt próbajátékon, és csak péntek hajnalban tért haza. A kameruni Boya sérülése után már teljes értékű edzésmunkát végez.
„Tudjuk, hogy a besztercebányaiaknál Boroš kapus és a középhátvéd Poljovka hiányozni fog, ám ennek ellenére nehéz dolgunk lesz. Nagyon fontos lenne védenceim számára, ha hazai pályán győzelemmel rajtolnánk. Bízom a csapatban, meggyőződésem, hogy szurkolóink hathatós támogatásával begyűjtjük a három pontot” – szögezte le Štefan Horný.
A DAC várható kezdőcsapata: Kováč–Helísek, Hílek, Konečný, Németh Zsolt–Lénárth, Sedlák, Tomčák, Matúš–Harsányi, Delarge. A cserepadon valószínűleg Kiss, Ágh, Coric, Boya, Králik és Csonka áll majd bevetésre készen. A besztercebányaiak a nyitraiak elleni hazai vereség után Dunaszerdahelyen szeretnének javítani. „Pontért, de inkább pontokért utazunk a Csallóközbe, ahová a műtétje után felépült Jakubko is a csapattal tarthat. Vele jóval erősebb lesz a csatársorunk – nyilatkozta Dušan Tóth, a Dukla másodedzője. – Roland Praj kollégám látta a DAC nagyszombati mecscsét, és felhívta figyelmünket arra, hogy a dunaszerdahelyiek gyors és technikás támadókkal rendelkeznek.”
Van miért visszavágnia a sárga-kék alakulatnak, mert a két csapat legutóbbi öt hazai találkozója közül mindössze a 2008 augusztusában játszott meccset nyerte meg (2:1, Dragicevic és Kweuke lőtte a gólokat), azóta kétszer kikapott (1:3, 0:2), tavaly tavasszal 1:1-re, októberben pedig 0:0-ra végződött a DAC és a Dukla dunaszerdahelyi összecsapása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?