Lukaku a Milan ellen biztos, a Bayern ellen valószínűleg nem játszhat

Romelu Lukaku

A vasárnapi edzésen elszenvedett sérülése miatt Romelu Lukaku, az Internazionale labdarúgócsapatának csatára nem léphet pályára együttese keddi és szombati bajnoki mérkőzésén, és valószínűleg a jövő szerdai Bajnokok Ligája-meccsén sem.

A belga válogatott támadó combfájdalmak miatt dőlt ki a tréningről, a hétfői vizsgálatok pedig kisebb húzódást állapított meg a hajlítóizmában.

A milánói klub tájékoztatása szerint Lukakut a jövő héten újra megvizsgálják, így biztosra vehető, hogy kedden a Cremonese ellen nem léphet pályára, majd szombaton a címvédő AC Milan elleni városi derbin sem. A sérüléssel ráadásul a jövő szerdai Bayern München elleni BL-találkozón is erősen kérdéses a játéka.

Az Inter számára fontos lenne a jó rajt a Bajnokok Ligájában, ugyanis a legerősebb csoportba került, melyben a német bajnok mellett – papírforma szerint – az FC Barcelonával kell majd megküzdenie a továbbjutásért. A kvartett negyedik tagja a cseh Viktoria Plzen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?