Lewandowski nélkül is erős Bayernre számít a Leipzig

Robert Lewandowski

Robert Lewandowski nélkül is nagyon erős Bayern Münchenre készül a három magyar futballistát is foglalkoztató RB Leipzig a német Bundesliga szombati rangadóján.

Markus Krösche, a kapus Gulácsi Pétert, valamint Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató lipcsei együttes sportigazgatója a Bild című napilapnak azt mondta, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő müncheniek a sérült lengyel válogatott csatár hiányában is kiváló összeállításban tudnak kiállni ellenük.

Lewandowski az Andorra ellen 3–0-ra megnyert vasárnapi világbajnoki selejtezőn két gólt szerzett, azonban a 63. percben le kellett cserélni. A lengyel szövetség tájékoztatása szerint a Bundesliga góllövőlistáját 26 forduló után 35 találattal vezető csatárra öt-tíz nap pihenő vár, szereplése így erősen kérdéses a szombati rangadón.

„Alapvetően senkinek sem kívánunk sérülést, és egyébként is csak magunkra koncentrálunk” – mondta Krösche.

Az elmúlt évben a világ legjobb játékosának választott Lewandowski a vb-selejtezők nyitányán a magyaroknak is gólt lőtt a 3-3-as döntetlennel végződött budapesti összecsapáson, ugyanakkor szerda este nem léphet pályára az angolok elleni meccsen a Wembley Stadionban. A csatár térdsérülését kedden (ma) vizsgálják meg Münchenben.

Lewandowskinak öt gólt kell még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság eddigi csúcsát, melyet Gerd Müller tart az 1971/72-es idényből 40 találattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?