Lemondott a német futballelnök

Fritz Keller

Lemondott posztjáról Fritz Keller, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke azután, hogy egy hónapja a náci idők egyik bírójához hasonlította Rainer Koch alelnököt.

A sportvezető április 23-án a szövetség ülésén vont párhuzamot a Münchenben törvényszéki bíróként dolgozó Koch és Roland Freisler között. Utóbbi a népbíróság elnökeként halálra ítélt 2600 embert, akik a náci rendszer ellenségei voltak, emellett a holokausztban is szerepet játszott.

Az elnök kijelentése nagy vihart kavart, a szövetség regionális vezetői bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek és a szövetség etikai vizsgálatot indított ellene. Keller ugyan nem sokkal az eset után elnézést ért, ám Koch azt nem fogadta el.

A DFB-t 2019 óta irányító Fritz Keller hétfőn hosszú közleményben jelentette be lemondását, amiben írt saját felelősségéről, egyúttal azt is kifejtette, hogy a szövetségben sok a probléma, ami a távozásával sem oldódik meg.

„A DFB-t belső hatalmi harcok dúlják és az átláthatóság hiánya gyengíti” – írta a 64 éves Keller hozzátéve, hogy hiába próbált javítani a szövetség működésén, reformokat bevezetni, folyamatosan falakba ütközött. „A szövetségben változásokra van szükség, ez elkerülhetetlen a közeljövőben.”

Keller sorozatban a negyedik elnöke a DFB-nek, akinek botrány miatt kellett távoznia. Elődje, Reinhard Grindel azután mondott le, hogy kiderült, luxusórát fogadott el ajándékba, és be nem jelentett jövedelmekkel is vádolták. Őt megelőzően Wolfgang Niersbachnak és Theo Zwanzigernek egyaránt a 2006-os németországi világbajnoksággal kapcsolatban felmerült korrupciós vádak miatt kellett feladniuk elnöki pozíciójukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?