<p>Féltünk a Debrecen totális összeomlásától, Cassano-triplát vizionáltunk, Pazzini-fejesgólokat, visszafogott Koman-gólörömöt. Nem így történt.</p>
Lehetett volna iksz is!
A Metaliszt Harkov elleni 0:5 és a Siófok elleni 1:4 után teljes volt a letargia a Debreceni VSC háza táján. „Újra kell építeni mindent, mert amit eddig elértünk, ezen a pár meccsen leromboltuk” – nyilatkozta a meccs előtt Szakály Péter, a DVSC középpályása. A szurkolók sem szépítették a helyzetet, a Loki honlapján futó szavazáson a rajongók 48 százaléka arra szavazott, hogy az olaszok „nagyon elverik” majd a Debrecent.
Nos, az olaszok legyőzték ugyan a Debrecent, de egyáltalán nem verték el a magyar csapatot. A kilencven perc nemzetközi mércéhez viszonyítva silány színvonalat hozott, a Sampdoriának alig akadt felépített akciója – meglepetésre a debreceni támadásokban több volt az elgondolás. A rutin azonban sokat számított: a 18. percben Pazzini beült Laczkó ölébe az ötösön, majd összeesett, tizenegyes, gól. Ezen kívül láttunk egy-két Cassano-trükköt, a végén pedig egy Koman-görcsöt, a genovai csapattól nem ájultunk el.
Szerencsére a DVSC sem emlékeztetett a Metaliszt elleni önmagára. A hajdúságiak régen védekeztek ilyen fegyelmezetten és intelligensen – noha éppen a hátsó alakzatuk tűnt sebezhetőnek Komlósi, Máté és Bernáth kiesése miatt (a horvát Simac kiválóan debütált nemzetközi meccsen a csapatban). A középpályán Vargát ismét feltétel nélkül dicsérhetjük, de Coulibaly és Czvitkovics is kitett magáért. S bár a Sampdoria régen futballozott ilyen rosszul, a Debrecen végig partiban volt egy olyan csapattal, amely évek óta az olasz liga felsőházába tartozik. Nem túlzás: ha Curci nem véd olyan jól, meg lehetett volna az iksz is.
A Sampdoria elleni 0:1 arra tényleg jó volt, hogy a Debrecen elkezdjen építkezni. És a Marassiban látottak tükrében azt is kijelenthetjük: kár volt a Metaliszt-meccs utáni össznépi hiszti a két csapat költségvetésének különbségéről, a brazil légiósokról, a balszerencséről, a balsorsról. Ha a Loki játékosai képesek alázattal futballozni, akkor a Sampdoriát is meg tudják szorítani. Ennyi az egész.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.