Legyőzhetetlen: Clint Dempsey harca a gólokért

<p>Ahogy arról március közepén a Focitipp hasábjain is beszámoltunk, az Eintracht Frankfurt 31 éves klubikonja, Marco Russ felgyógyult daganatos betegségéből, és a Bayern München elleni német bajnokin visszatért a pályára. Hatalmas lelki erejére mindenki csodálattal tekintett, de szerencsére példája nem egyedülálló.&nbsp;</p>

Sokáig úgy tűnt, hogy minden idők egyik legjobb és legeredményesebb amerikai csatárának, Clint Dempsey-nek fel kell hagynia az aktív játékkal, és 2017-ben végleg szögre akaszthatja a stoplist, tavaly nyáron ugyanis szívritmuszavarokat fedeztek fel a 34 éves csatárnál, akit azóta többször is megműtöttek.  Soha ne add fel Bár a beavatkozásokat követően Dempsey újra feltűnt a Seattle Sounders edzésén novemberben, mozgása nagyon lelassult, és csak kevesen látták realitását annak, hogy a csatár még komoly tétmeccsen jut szóhoz. Ennek ellenére Dempsey nem adta fel: egyre jobb állapotba került, így az MLS idei szezonjában már 4 mérkőzésen 2 gól a mérlege.  A sors furcsa fintora, hogy amíg a csatár szívbetegsége miatt nem játszhatott, az amerikai válogatott edzőt váltott, és visszatért a korábbi sikerek kovácsa, Bruce Arena, aki 2004-ben elsőként hívta be és küldte pályára a nemzeti csapatban Dempseyt. A támadó most olyannyira visszanyerte erejét, hogy a 2018-as vb szempontjából kulcsfontosságú selejtezőkön vette hátára a nemzeti csapatot március végén, és játszott végig két mérkőzést is egymás után: Hondurasnak három gólt rámolt be, míg Panama ellen egyszer talált a hálóba. A csatár hálás minden pályán töltött percért: „Sajnos komoly esélye volt annak, hogy nem tudok visszatérni erre a szintre. Kemény menet volt mindezen keresztülmenni, ezért most hálát adok minden egyes napért és minden egyes meccsért, amit a pályán tölthetek.” Mindenesetre ha a csatár így folytatja, akkor még akár a jövő évi oroszországi világbajnokságon is találkozhatunk vele. Klasnic és a többiek – akik súlyos betegséget győztek le Ivan Klasnic vesebetegségére 2005 novemberében derült fény egy vakbélműtét során, a szervátültetés elkerülhetetlenné vált. 2007 elején először a Werder Bremen csatárának édesanyja volt a donor, azonban sajnos a tőle kapott vesét nem fogadta be a támadó szervezete. Két hónappal később az édesapja veséjével végezték el a transzplantációt, szerencsére sokkal nagyobb sikerrel, így az újabb beavatkozás után nyolc hónappal ismét a Bundesligában játszott a horvát válogatott labdarúgó. 2016 szeptemberében azonban újra leállt a beültetett veséje, így most újfent donorra vár, de akaraterejére jellemző, hogy addig sem áll le az edzésekkel, és már a visszatérést tervezi, amely kapcsán a Vasas is szóba került, mint a csatár következő klubja. Még élénken élhet bennünk Éric Abidal esete is, aki a májtumort győzte le két ízben is. Az FC Barcelona játékosánál először 2011 márciusában diagnosztizálták a daganatot, amelyből villámgyorsan felépült, és május végén végig­játszotta a győztes BL-döntőt, majd Carles Puyol csapatkapitány átengedte neki a jogot arra, hogy ő emelhesse a magasba a kupát. Sajnos azonban kiújult nála a kór, de újfent Abidal lett a győztes a küzdelemben, és az FC Barcelona mellett még az AS Monacóban és a görög Olimpiakoszban is játszott. Az Aston Villa játékosánál, Sztilijan Petrovnál 2012-ben diagnosztizáltak leukémiát. A bolgár játékos felépülése nem volt rövid, de 2016 nyarán, 36 évesen visszatért az angol csapatba, és megkezdte a felkészülést a többi játékossal együtt az új szezonra, bár végül nem kapott szerződést a klubtól.A Newcastle United labdarúgója, Jonás Gutiérrez – Marco Russhoz hasonlóan – a hererákot győzte le, és tért vissza a pályára 2014 végén. Az argentin válogatott játékos közel másfél évig harcolt a kórral, ugyanis áttétek is képződtek a szervezetében, de Gutiérrez nem adta fel, és visszatért a profik közé. Még ma is aktív futballista, jelenleg az argentin élvonalbeli Defensa y Justicia játékosa. Villányi Gergely
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?