Legyen a futball ünnepe!

<p>A hagyományos gálamérkőzéssel és a bajnokcsapat díjazásával csúcsosodik ki ma a futballévad a dunaszerdahelyi területi bajnokságban. Az élen végzett jányokiak a járási válogatottal találkoznak a 17 órakor kezdődő találkozón.</p>

Egy héttel a pontküzdelmek után minden évben megszervezik a gálát, melynek házigazdája az időszerű bajnok. Idén ez a szerep a jányokiaknak jutott, akik négypontos előnnyel végeztek az I. osztály élén. „Nagy öröm számunkra, hogy sikerült történelmet írnunk, s az 1976-os újjászervezés után a helyi foci legnagyobb sikerét értük el, amire büszkék is vagyunk – mondta lapunknak Berner Lajos klubelnök, a 870 lakosú település polgármestere, aki azt is elárulta, hogy élnek a feljutás jogával, és bejelentkeznek az V. ligába. – 2000 óta játszottunk az I. osztályban, s mostanra kovácsolódott össze olyan csapat, amelyből nagy csatában ugyan, de bajnok lett. Vasárnap méltóképpen akarjuk megünnepelni bajnoki címünket, focicsemegével kedveskedünk szurkolóinknak.”

A járási válogatottba mindegyik első osztályú csapat legjobb játékosa kerül a mérkőzésellenőrök javaslata alapján, az időszerű nevezésben is így van, ráadásul helyet kapott a keretben a bajnokság gólkirálya is.

A területi szövetség honlapján közzétett névsor: Nagy József, Csáno László–Vörös Gábor, Kadvaň Roland, Soós Teodor, Méry Tamás, Tóth Árpád, Herberger Csaba, Varga László, Soóky Ferenc, Filkász Balázs, Lelkes László, Lelkes Tamás, Szerencsés Zoltán, Rigó Péter, Mészáros András és az egyházkarcsai Molnár Sándor, aki 24 találattal a mezőny gólkirálya lett.

A válogatott irányításával a kisudvarnoki Kiss Igort bízták meg. „Idén két fronton is helytállt. Negyedik helyen végzett a kisudvarnoki felnőtt csapattal és bajnoki címhez vezette az FK ŠG 2007 B ifjúsági együttesét – tette le voksát a sporttechnikai bizottság helyes választása mellett Szerencsés Lajos, a területi szövetség titkára. – Voltaképpen a bajnok megünnepléséről és a válogatottba meghívott játékosok megtiszteléséről van szó, hiszen csapatukban ők nyújtották a legtöbbet. Kapnak egy mezt és egy emléktárgyat, s játszhatnak a bajnok ellen. A jányokiak pedig saját közönségük előtt gálameccsen ünnepelhetik meg elsőségüket, s akárcsak az utóbbi három évben az I. osztály győztese, ők is átvehetik a nekik járó kupát és az aranyérmeket. Vasárnap jó időt és sok nézőt várunk. Gálánk legyen a futball ünnepe!” (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?