Kvitová legyőzte Szávayt

Párizs. A 12. helyen kiemelt Szávay Ágnes meglepetésre három szettben kikapott a cseh Petra Kvitovától, így nem jutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon. Dominika Cibulková Jelena Jankoviccsal szemben maradt alul.

KVITOVÁ (cseh)–SZÁVAY (ma?gyar, 12.) 7:6, 4:6, 6:2. A világranglistán 13. helyen álló magyar játékos nem kezdett túl jól. Az első játszma rövidítése eleinte a magyar játékos fölényét hozta, gyorsan 5:1-re elhúzott, ám a cseh tini elkapta a fonalat, s első lehetőségét kihasználva be is söpörte az első játszmát. A második felvonásban mindig Szávay járt egy lépéssel előrébb, s megnyerte a második szettet. Jöhetett a döntő játszma és a versenyfutás a sötétedéssel. A harmadik felvonásban inkább a cseh játékos akarata érvényesült, gyorsan 5:2-re elhúzott, szinte pillanatok alatt három meccslabdához jutott, s mire Szávay feleszmélhetett volna, már véget is ért a mérkőzés.

JANKOVICS (szerb, 3.)–CIBUL?KOVÁ (szlovák, 28.) 7:5, 6:3. Jelena Jankovics jól ismeri Dominika Cibulkovát, a szívós szlovák lány tavaly a Fed-kupában három és fél órán át kínozta a már görcsök között vergődő Jankovicsot, aki végül megnyerte a meccset, de másnap már nem bírt játszani… A szerb játékos ezúttal sokkal rövidebbre fogta a dolgot, s két játszmában elintézte Cibulkovát. A meccs így is két napig tartott – pénteken ugyanis sötétedés miatt félbeszakadt, s csak szombaton fejezték be. „Beállítottam ugyan a tavalyi eredményemet, eljutottam a harmadik fordulóba, de nem vagyok elégedett. Többre vágytam, de ez most így sikerült. A világranglista 3. helyezettje ellen még több kell, néha nekik is van rossz napjuk, de ez Jankovicsra most nem volt érvényes” – mondta Cibulková. (s)

PÁRIZSI KRÓNIKA

FÉRFI EGYES, 4. forduló: Gulbis (lett)–Llodra (francia) 6:4, 7:6, 6:3; Djokovics (szerb, 3.)– Mathieu (francia, 18.) 6:4, 6:3, 6:4.

NŐI EGYES, 4. forduló: Schnyder (svájci, 10.)–Srebotnik (szlovén, 27.) 6:2, 6:4; Jankovics (szerb, 3.)–Radwanska (lengyel, 14.) 6:3, 7:6; Ivanovics (szerb, 2.)– Cetkovská (cseh) 6:0, 6:0.

FÉRFI PÁROS, 2. forduló: Erlich, Ram (izraeli, 3.)–Hrbatý, Lee (szlovák, dél-koreai) 4:6, 6:2, 6:2; 3. forduló: J. Björkman, Ullyett (svéd, zimbabwei, 8.)–Mertiňák, Scherrer (szlovák, svájci) 6:2, 3:6, 6:3.

NŐI PÁROS, 1. forduló: Grandin, Kops-Jones (dél-afrikai, amerikai)–Benešová, Husárová (cseh, szlovák, 13.) 1:6, 7:5, 7:5, A. Bondarenko, K. Bondarenko (ukrán, 7.)–Cibulková, Hrdinová (szlovák, cseh) 6:0, 2:6, 6:2; 2. forduló: Szávay, Szafina (magyar, orosz, 9.)– Kirilenko, Pennetta (orosz, olasz) 6:3, 7:6.

VEGYESPÁROS, 1. forduló: Husárová, Sa (szlovák, brazil)– Molik, J. Björkman (ausztrál, svéd, 8.) 6:3, 6:4, Cibulková, Monfils (szlovák, francia)– Dechy, Ram (francia, izraeli) 6:4, 6:4.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?