Kuznyecov Zsolnán járt

A hét végén rendezett Žilina–Petržalka (2:1) szuperligás mérkőzés, úgy tűnik, az országhatárokon túl is felkeltette a menedzserek érdeklődését, és így eshetett meg, hogy a Ferencváros 1995-ös Bajnokok Ligájában szereplő csapatának egykori erőssége, Szergej Kuznyecov is ellátogatott Zsolnára.

A hét végén rendezett Žilina–Petržalka (2:1) szuperligás mérkőzés, úgy tűnik, az országhatárokon túl is felkeltette a menedzserek érdeklődését, és így eshetett meg, hogy a Ferencváros 1995-ös Bajnokok Ligájában szereplő csapatának egykori erőssége, Szergej Kuznyecov is ellátogatott Zsolnára. A labdarúgóból lett futballmenedzsert szlovákiai tapasztalatairól kérdeztük.

Magától értetődik a kíváncsiság, hogy miért éppen a Žilina–Petržalka mérkőzésre esett a választása?

A nyár végén volt alkalmam megtekinteni a Petržalka rózsahegyiek elleni (3:2-re győztek a ligetiek – a szerző megj.) mérkőzését, és az igazat megvallva, az utóbbi néhány évben a környező országokban nem láttam ilyen meccset. Agresszívak voltak a játékosok, sőt, néha már túlzásba is vitték, rengeteget futottak, és ezután a meccs után került néhány futballista neve a noteszomba. Most azért utaztam Zsolnára, hogy lássam ezeket a játékosokat újra, és természetesen a hazaiakat is, akikről eddig csak jót hallottam.

Elégedett volt a szombati mérkőzéssel?

Őszintén megvallva, csalódtam, amihez az is hozzájárult, hogy a játékosokon túl a játékvezetői hármas képes volt még többször hibázni, és ez szerintem teljesen kizökkentette a futballistákat a ritmusból.

És a kiszemeltjei? Velük elégedett? Kik ők egyáltalán?

Erről még korai beszélni. Annyit azonban elárulhatok, hogy fiatal játékosokról van szó. A hét végén azonban, sajnos, ők sem mutattak felejthetetlen produkciót.

Az eddigi tapasztalataiból kiindulva, milyen a megítélése a szlovákiai futballistákról?

Harcosak, agresszívek, gyorsak, hasonló típusúak, mint az ukránok, technikai tudásban azonban elmaradnak a jugoszlávoktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?