Küzdőszellemből jeles a komáromiaknak

Komárom |

<p>Négy meccs után 2:2-re áll a komáromi és a nyitrai kosárlabdacsapat negyeddöntős csatája a férfiextraliga rájátszásában.</p>

A négy győzelemig tartó párharcban így most a nyitraiak állnak egy hajszállal közelebb a továbbjutáshoz – amennyiben az esetleges sorsdöntő hetedik meccsen a hazai pálya valóban előnynek számít.

„Nyitrán és Komáromban is született már egy-egy vendéggyőzelem, kis szerencsével ez mindig megtörténhet, de a széria legvégén tényleg sokat jelenthet a helyszín” – véli Paulík József, a komáromi klub menedzsere.

Jelenleg azonban csak két újabb találkozó biztos, az eddigi 2 meccs/2 nap helyett újra a megszokott szombat– szerda ritmusban. „Nekünk nem kedvezett a playoff idei újítása, még akkor sem, ha Nyitrán épp a második mecscset nyertük meg. A több napos pihenőknek köszönhetően egy kicsit jobb színvonalú kosárlabdát várok, mert eddig kizárólag a harciasság dominált” – mondta lapunknak Paulík.

Küzdőszellemből jelesre vizsgáztak a komáromiak, az idegenbeli hosszabbításban aratott győzelem után hazai pályán is a tavalyi ezüstérmes örülhetett a ráadás perceiben.

„Mind a két hétvégi találkozón hasonló forgatókönyv érvényesült. A nyitraiak megugrottak az elején, mi meg futottunk az eredmény után. Pénteken hatalmas hajrával sikerült kiegyenlítenünk és hoszszabbítás után nyertünk 77:76-ra, de ez igen sok erőnkbe került, és a nyitraiakénál szűkebb keretünk miatt is szombaton csak megközelíteni tudtuk az ellenfelet, amely 80:69-re győzött” – elevenítette fel a meccseket az MBK Com Therm tisztségviselője, aki szerint kollektívabb játékfelfogással, az eddigi 40%-osnál jobb dobószázalékkal és némi szerencsével lehet keresnivalójuk a favorit otthonában.

„Azt viszont tudni kell, hogy csapatkapitányunk, Marek Kozlík a hosszú kényszerpihenője miatt még nincs csúcsformában, és centerünk, Dallis Joyner is régóta orvosokhoz jár, ráadásul most kiugrott a mutatóujja. Szombaton vállalni fogja a játékot, azt mondta, hogy ha kell, meghal a pályán, de fájdalmai miatt azért nem az igazi a teljesítménye” – tette hozzá Paulík.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?