Különlegesen jó érzés másokért is küzdeni, állítja az egykori tőrvívó

Sákovicsné Dömölky Lídia

Sákovicsné Dömölky Lídia tartott élménybeszámolót Karván. Az olimpiai és világbajnoki elsőségei mellett számos világversenyeken szerzett éremmel büszkélkedhet, mégis rendkívül szerény és visszafogott az egykori tőrvívónő.
 

A mindenhol kikerülhetetlen kérdéssel hamar szembekerült az 1955-ben egyéniben és csapatban is világbajnok, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes kiválóság. Elmondta, hogy a bátyja – aki a Piarista Gimnázium tanulója volt – vívott, és egy idő után őt is rendkívül kíváncsivá tette ez a sportág. „A világháborút követően az volt a leggyakoribb mondás, hogy a lányoknak nem kell semmilyen sportot űzniük. Ám én annyira kitartó voltam, hogy nem lehetett visszatartani, és a BEAC vívótermében kötöttem ki.”

Később, mesélte Sákovicsné, három olyan mesterrel is összejött – Szabó László, Somos Béla, Vass Imre –, akik valamennyien a nemzetközi színvonalat képviselték. Mindháromtól igen sokat tanult. Ahhoz viszont, hogy 1955-ben kétszeres világbajnok legyen, még számos más dologra is szüksége volt. „Elsősorban a fiatalokra jellemző szorongásmentes vagányságra és némi szerencsére is.”

Többször is szóba került az 1964-es, tokiói olimpia, ahol Ágoston Judit, Juhász Katalin, Marosi Paula és Rejtő Ildikó társaként megnyerte a női tőrcsapatok versenyét. Elmondása szerint ott is bebizonyosodott, hogy könnyebb egy csapat tagjaként mindenkiért küzdenie a páston, mint amikor egyéniben kizárólag a maga sikerének a kovácsa. „Másokért is küzdeni, ez egy különlegesen jó érzés” – hangsúlyozta és azt is hozzátette, hogy a páston mindenki a maga érdekeit tartotta szem előtt, és úgy vívott, civilben viszont mind a mai napig igen-igen jó kapcsolatban vannak egymással. Mindössze azt sajnálják, hogy Ágoston Judit különösebb előzmények nélkül, hirtelen hagyta itt társait.

Jelenéről is szólt a bajnoknő, aki számára immár sok éve az unokák jelentik a legfőbb motivációt. Fia és lánya révén két-két unokája van, akik nélkül sokkal sivárabb lenne az élete. ⋌(jochapress)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?