Kulcsmeccsek előtt a komáromi röplabdázók

Csak hajszállal maradtak le a komáromi I. ligás röplabdázók a 2017/18-as évad őszi idé-nyének első felében a bajnoki tabella első helyéről a zsolnai csapattal szemben, és végez-tek egy pont hátránnyal a má-sodik helyen 54 ponttal. Mér-legük 22 mérkőzésből 18 győ-zelem és 4 vereség.

Csak hajszállal maradtak le a komáromi I. ligás röplabdázók a 2017/18-as évad őszi idé-nyének első felében a bajnoki tabella első helyéről a zsolnai csapattal szemben, és végez-tek egy pont hátránnyal a má-sodik helyen 54 ponttal. Mér-legük 22 mérkőzésből 18 győ-zelem és 4 vereség. A szomba-ti kétmérkőzéses rangadó Komáromban a zsolnaiak ellen vérbeli röplabdacsatának ígérkezik. Robin Pělucha vezetőedzővel beszélgettünk.

Az évad elején a VK Spartak UJS Komárom csapata a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul. Elérhető ez az eddigi eredmények alapján?

Azt gondolom, hogy igen, eddig minden ellenfelünkkel játszottunk már, s bár van négy vereségünk, de ami fontos, hogy a bajnokság első felében minden ellenfelünket sikerült legyőznünk, többek között a legveszélyesebb zsolnaiakat és a pozsonyiakat is, méghozzá otthonukban.

Ezt figyelembe véve, a szombati hazai kétmeccses fordulóban a Zsolna ellen a bajnoki cím is kockán foroghat?

Bármilyen eredmény születik a Zsolna ellen, a bajnoki cím sorsa még nem dől el. Abban az esetben azonban, ha mindkét meccset megnyernénk, viszonylag egyenes út vezetne az aranyéremhez. A latolgatástól függetlenül a Zsolnával való rangadó kétesélyes mérkőzés, de ha mi a teljesítőképességünk felső határán fogunk játszani, akkor a kettős siker is elérhető.

A csapat kulcsjátékosai úgy vélekedtek, hogy kemény és intenzív edzéseken vannak túl az ünnepek után, a csapat igazán játékra hangolt, nagy a győzelmi vágy. Ön is így látja?

A cél és a közös akarat elejétől látható a fiúk igyekezetén, de a nagy tétre menő meccseken a pszichikai stabilitás is szerepet játszik. Mindent a pályán kell bizonyítani, ott dől el az eredmény. Nem szeretnénk csalódást okozni lelkes szurkolóinknak s magunknak sem.

A csapat összetétele biztosítéka a jó játéknak és a sikeres folytatásnak a bajnokság második felében?

Azt hiszem, a csapat játékra kész, a sérültek egy kivételével teljes erőbevetéssel edzésben vannak, és jó a hangulat is a csapatban, becsületes munka folyik.

Tehát az évadra kitűzött cél elérhető?

Eddigi játékunkkal bizonyítottuk, hogy a bajnoki cím megszerzését komolyan gondoljuk. Hogy ez valósággá válhasson, minden meccsen azon a szinten kell játszanunk, amelyre képesek vagyunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?