Kružliak: „Veszélyes csapattal találkozunk”

Dominik Kružliak

A labdarúgó Fortuna ligában szereplő DAC csapata szombaton (14:00) a közvetlen tabellaszomszéd, a rózsahegyiek otthonában lép pályára, amely tíz pont hátránnyal áll a dunaszerdahelyiek mögött a 4. helyen.

Dominik Kružliak, a DAC védője, a liptóiak neveltje tavaly nyáron érkezett a Csallóközbe, azóta mindössze két mérkőzést hagyott ki az ősz végén, amikor hátproblémák miatt nem játszott. Kružliak nem felejtette el, hogy az ősszel az MFK megtréfálta a DAC-t, és azt is tudja, hogy a szombati párharcon mire kell figyelniük: „Van miért visszavágnunk az ellenfélnek. Ősszel 1:0-s győzelmet arattak a MOL Arénában, és mondhatjuk, hogy az akkori eredmény lendületbe hozta őket. Egészen jó edzéshét áll mögöttünk, ezért bízom abban, hogy a lefújást követően elégedettek leszünk. A rózsahegyiek 3-5-2-s rendszerben futballoznak, három középső védővel. Egy sokat futó, küzdeni tudó csapattal állunk szemben, amelynek a játékosai egyetlen párharcot sem hagynak ki, és előrefelé is megvan a kellő minőségük. Főleg a rögzített játékhelyzetekre és a hosszú labdákra kell odafigyelnünk. Veszélyes ellenféllel találkozunk” – mondta a védő.

A Szenice elleni összecsapástól eltérően, már a Blackman, Balic párossal is számolhat Hélder Cristovao vezetőedző. Míg az első a sárga lapok miatti eltiltása okán nem volt bevethető egy hete, a horvát középpályás esetében még hiányzott a játékengedélye Olaszországból. 

A Ružomberok a már említett szeptemberi dunaszerdahelyi 1:0-s sikerével egy remek sorozatot indított, hiszen míg az első 8 forduló után 1-3-4-es mérleggel a 10. helyen szerénykedett, az azóta lejátszott 11 mérkőzéséből mindössze egyet veszített el, ennek is köszönhetően a tabella 4. helyén tanyázik a csapat. Azonban a hazai pályán nem nagyon megy a játék az MFK-nak, míg idegenben 18 pontot gyűjtöttek, addig odahaza csak 8-at. A két csapat legutóbbi 5 meccsén egy DAC-siker, két rózsahegyi győzelem és két döntetlen született.

(dac1904.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?