Közönségvonzó mezőny

Párkány/Esztergom. Nagyszabású nemzetközi erőverseny színhelye lesz a hét végén a két Duna-parti határváros.

Párkány/Esztergom. Nagyszabású nemzetközi erőverseny színhelye lesz a hét végén a két Duna-parti határváros. Szombaton a párkányi termálfürdőben, vasárnap az esztergomi bazilika előtti téren (kezdés mindkétszer 15 órakor) rendezik „Az Európa legerősebb embere – EK-verseny” nevű viadalt, amelyen tíz ország 16 daliája áll rajthoz. A me-zőnyben olyan erőművészek is lesznek, akikre már a világversenyeken is felfigyeltek. Az indulók között találjuk Raimund Bergmanis lett bajnokot (4. volt a tavalyi, zambiai vb-n), a lengyel Irek Kuraszt (1999-ben 2., 2000-ben, 3. lett a vb-n), aki 170 kilót nyom és bicepsze 65 cm, a legerősebb romániait, Árgyalán Gábort (ő fekvenyomásban 340 kilót emel fel) és Németország második legerősebb emberét, Peter Karnollt (63 cm-s bicepsszel). Két osztrák kiválóság is indul: a jelenlegi bajnok Ralf Ber (6. volt a zambiai vb-n), valamint az osztrák kupában idén verhetetlen és a profi divízió élén álló Franz Müllner.

Hírforrásunk, az alsószeli Őszi Ferenc elmondta, hogy Szlovákiát jómaga, Peter Jambor és egy Őszi-tanítvány, Tončkó Iván képviseli. „Kőgolyórakásban 200 kilóra akarom megjavítani a szlovák csúcsot. Elég jó formában vagyok, biztos, hogy meglesz az új rekord” – bizakodik Őszi. Neves nagyságok indulnak magyar színekben: Darázs Ádám, Kövér Gyula és Dávid János. Érdekesség, hogy nincs a mezőnyben Narancsik Sándor, aki többször volt Szlovákia legerősebb embere és tavalyi sérülése után újra e cím elhódítására készül.

Mindkét napon öt-öt versenyszámban mutatják be képességeiket az indulók: Párkányban kamionhúzás, koffercipelés, súlytartás, kőgolyórakás és telefonkönyvtépés, Esztergomban súlyrakás, vikingnyomás, hordódobás, bajorfelhúzás és súlypiramis lesz műsoron. Mindegyik izgalmas nézőcsemege. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?