Közepes kezdés a nagykaposi sporthorgászoktól

sporthorgászat

A zólyomi Môťová víztározón került sor az úszós sporthorgászbajnokság első fordulójára.

A második vonalban szereplő nagykaposi Maros Mix Tubertini alakulata egy sikeres rajt esetén a feljutási esélyekkel várhatta volna a júliusi pöstyéni második fordulót.

Az első nap a 7. helyen zártak a 11 csapatot számláló mezőnyben. A második napon aztán összeszedték magukat és két helyet javítva az 5. helyet szerezték meg, ami összességében a 6. helyezést jelentette a Fleischer Bertalan, Magyar Zoltán, Petőcz Károly, Timko Péter alkotta négyesnek.

Vernárszky Gyula csapatvezető leginkább Fleischer hozzáállását emelte ki, aki, mint mondta, ezúttal is tapasztalataiból erőt merítve hozta formáját, s volt segítségére a többieknek is. „Természetesen a szerencse is kellett volna hozzá, hogy a többiek is ugyanúgy teljesítsenek. Lehet, hogy az első liga távolinak tűnik így az első verseny után, de ha a szerencse és több más, a horgászathoz kapcsolódó váratlan fordulat nekünk kedvez, akkor bármi megtörténhet” – tette hozzá Vernárszky.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?