Közel a trófeához a Kings

ÖSSZEÁLLÍTÁSNew York. A vendég Los Angeles Kings 3:0-ra nyert a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa- döntőjének harmadik mérkőzésén, így 3:0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

New York. A vendég Los Angeles Kings 3:0-ra nyert a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa- döntőjének harmadik mérkőzésén, így 3:0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban. Jonathan Quick bizonyult a meccs emberének, a Kings kapusa 32 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Marián Gáborík gólpasszal tért vissza korábbi sikerei színhelyére, ugyanis 2009 és 2013 között a Rangersben szerepelt, 255 meccsen 114 gólt ütött. „Felemás érzéseim vannak, furcsa volt korábbi csapatom ellen jégre lépni. Ám miután megkezdődött a meccs, megnyugodtam – nyilatkozta Gáborík. – Bebizonyítottuk, hogy erős együttesünk van, amely akkor sem adja fel, ha vesztésre áll. Mindkét otthoni mérkőzésen fordítani tudtunk. New York-ban remekül játszottunk, ez volt a döntőbeli legjobb teljesítményünk.”

A negyedik mérkőzésre közép-európai idő szerint holnap hajnalban kerül sor.

Egyébként a döntők történetében mindössze egyszer, még 1942-ben tudott nyerni egy csapat 0:3-ról, akkor a Toronto fordított a Detroit ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?