Kozák három fiatalt is behívott az edzőtáborba

<p>Ján Kozák, a szlovák futballválogatott szövetségi kapitánya kijelölte 27-es keretét az Európa-bajnokság előtti ausztriai edzőtáborozásra.&nbsp;</p>

A szakember elsősorban azokra számít, akik a selejtezők során bizonyítottak, így Saláta Kornél és a vállsérüléséből felépült Novota János is ott van a nevezettek között. Az U21-es nemzeti csapatból Matúš Bero (Trenčín), Milan Škriniar (Sampdoria) és Adam Zreľák (Slovan) kapott meghívót. A sérüléssel bajlódó Róbert Vittek tartalékként szerepel. 

„Nem volt okom spekulálni, hogy kiket nevezzek. Csak Vittek sérülése ért váratlanul. A Slovanban már elkezdett rendszeresen játszani, és egyre jobb teljesítményt nyújtott. Az újabb sérülés miatt viszont legalább kéthetes kényszerpihenőre szorul, nagy pechje van. A tartalékoknak kevés esélyük van az Eb részvételre, mert a 27-es keretből is négy játékost haza kell majd küldenem, ami hálátlan feladat” – mondta Ján Kozák, akinek május harmincadikán kell leadnia a végleges nevezést a franciaországi kontinensviadalra. 

Az ausztriai edzőtáborozás során két meccset játszik a válogatott, május 27-én Grúziával, két nappal később Augsburgban pedig Németországgal mérkőznek Hamšíkék. Június negyedikén Nagyszombatban Észak-Írország ellen tartja az Ebfőpróbáját a Kozák-legénység. 

„Nem terveztük, hogy három meccset játszunk az Eb előtt, ám a világbajnok németek ajánlatát nem lehetett elutasítani” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. 
A futballisták az edzőtáborozás előtt május 19-én találkoznak. Nem mindenki jön majd időben, mert néhány játékosnak még klubkötelezettségei lesznek ebben az időpontban, például Görögországban csak május 29-én ér véget a bajnokság. 

A fiatalok közül Bero és Škriniar újonc, Zreľák is eddig csupán egy alkalommal, 2013-ban Gibraltár ellen lépett pályára címeres mezben. „Olyan teljesítményt nyújtottak, hogy a válogatottban a helyük. Itt a lehetőség, hogy megmutassák, mire képesek. A felkészülési meccseken minden játékos szóhoz jut, hogy tudjam, ki milyen formában van” – szögezte le Kozák, akit aggaszt, hogy a keretből néhányan sérüléssel küzdenek, és többen nem játszanak rendszeresen klubcsapatukban. 

A szlovák válogatott kerete 

- Kapusok: Matúš Kozáčik (Viktoria Plzeň), Ján Mucha (Slovan Bratislava), Novota János (Rapid Wien). 
- Védők: Peter Pekarík (Hertha Berlin), Milan Škriniar (Sampdoria), Martin Škrtel (Liverpool), Norbert Gyömbér (AS Roma), Ján Ďurica (Lokomotiv Moszkva), Saláta Kornél (Slovan Bratislava), Tomáš Hubočan (Dinamo Moszkva), Dušan Švento (FC Köln), Lukáš Tesák (Kajrat Almati). 
- Középpályások: Viktor Pečovský (Žilina), Matúš Bero (Trenčín), Róbert Mak, Erik Sabo (mindketten PAOK Szaloniki), Juraj Kucka (AC Milan), Patrik Hrošovský (Viktoria Plzeň), Ján Greguš (Jablonec), Stanislav Šesták (Ferencváros), Marek Hamšík (Napoli), Ondrej Duda (Legia Warszawa), Miroslav Stoch (Bursaspor), Vladimír Weiss (al-Garafa). 
- Csatárok: Michal Ďuriš (Viktoria Plzeň), Adam Nemec (Willem II Tilburg), Adam Zreľák (Slovan Bratislava). - Tartalékok: Martin Dúbravka (Esbjerg)–Branislav Niňaj (Lokeren), Patrik Mráz (Piast Gliwice), Lukáš Štetina (Dukla Praha)–Jaroslav Mihalík (Slavia Praha), Róbert Pich (Slask Wroclaw), Albert Rusnák (Groningen), Stanislav Lobotka (Nordsjaelland)–Marek Bakoš (Liberec), Róbert Vittek (Slovan).
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?