Kozák Danutáé a hetedik magyar arany

London |

<p>Kozák Danuta parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet szerzett a női kajak egyesek csütörtöki 500 méteres döntőjében a londoni olimpián. Ez a magyar küldöttség hetedik elsősége a brit fővárosban, egyben a sportág 22. ötkarikás aranya.</p>

Az ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok, 25 éves magyar lapátforgató kedden az elő- és a középfutamban is meggyőző győzelmet aratott, s azzal a tudattal készülődhetett a fináléra, hogy szerdán megszerezte pályafutása első ötkarikás győzelmét a négyes tagjaként.
A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, s a nyolcas döntőben a címvédő ukrán Inna Oszipenko-Radomska, a 2000-es bajnok olasz Josefa Idem, a finn Anne Rikala, a dán Henriette Hansen, a dél-afrikai Bridgitte Hartley, a svéd Sofia Paldanius és Simon Miklós tanítványa, a hazai közönség előtt szereplő Rachel Cawthorn volt a riválisa.
A bemutatásnál óriási ováció fogadta Kozákot, a közönség magyar része mindent lekövetett azért, hogy hazai pályán érezhesse magát. A rajtja átlagosan sikerült a magyar versenyzőnek, aztán nagyon "lábra kapott", s a kiválóan startoló Oszipenko-Radomska nyomába eredt. Az ukrán nagyon bekezdett, féltávnál tisztán vezetett, Kozákot azonban ez nem zavarta, céltudatosan lapátolva haladt. Mintegy 100-150 méterrel a cél előtt aztán átvette a vezetést, maga mögött hagyott mindenkit, köztük az erejével elkészülő címvédőt is, és a tomboló publikumtól éltetve, csaknem egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba.
Csipes Ferenc tanítványa Kőbán Rita 1996-os és Janics Natasa 2004-es sikerét követően szerzett ebben a számban olimpiai aranyérmet Magyarországnak.

Eredmények:
női K-1 500 m, olimpiai bajnok:
--------------------------------
KOZÁK DANUTA 1:51.456 perc
2. Inna Oszipenko-Radomska (Ukrajna) 1:52.685
3. Bridgitte Hartley (Dél-afrikai Köztársaság) 1:52.923

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?