Kovács Kid Tamás fiaiként törődik fiatal tanítványaival

Galánta |

<p>A boksz nem a buták sportja, hanem az intelligenseké és a céltudatosaké. A galántai Kovács Kid Tamás számára ez nyilvánvaló, de a profi ökölvívó azt szeretné, ha erre a széles nyilvánosság is rádöbbenne.</p>

„Legyetek példaképek”

Tomi Kid saját karrierje mellett klubjában, a galántai KO Box Clubban fiatal tehetségek útját is egyengeti. Csapatába nem kerülhet be akárki: megköveteli a fegyelmet, személyesen ellenőrzi a tanulmányi előmenetelt, igyekszik rendre szoktatni védenceit. „Nagyon szeretem őket, de keménynek is kell lenni. Viszont mind a fiaim. Úgy is hívom őket: fiam. Ők pedig testvérek. A KO Box Club egy nagy család. Én egyszerűen nem tudom másképp csinálni, csak így működik” – mondja Tomi Kid, s hozzáteszi, neki tizenévesként nem voltak ilyen lehetőségei, talán azért is akar most mindent megadni a tanítványainak. Naponta kétszer edzenek, adott a regeneráció, a klub egy szállóban szállást és étkezést biztosít a gyerekeknek: „Néha, ha hanyagok, rájuk szólok: gondolkodjatok el, milyen jó dolgotok van. Mindent megadok nektek, s csak azt várom cserébe, hogy jól tanuljatok, szorgalmasan eddzetek, legyen rend. S legyetek példaképek. Ha ezt mondom, mindig magukba szállnak.”A klub négy legnagyobb reménysége Rajcsányi Patrik, Mészáros Filip, Tankó Vilmos és Ladislav Matúš. Mindannyian rendszeresen járnak nemzetközi versenyekre, több érmet is hoztak már. A cél RióA nagymagyari Rajcsányi Patrik tíz éve kezdett bokszolni, nyolcszoros szlovák bajnok, idén harmadik lett a magyarországi Bocskai-emlékversenyen. „Sokáig fociztam, de apum egy haverjának a fia bokszolt. Egyszer apu elvitt csak úgy kíváncsiságból, s azóta nem hagytam ki edzést” – meséli találkozását a sportággal Patrik, aki korábban nyitrai színekben szerepelt. Az egyik versenyen azonban hiába volt jobb, a hazai edző védencét hozták ki vele szemben győztesnek. Ekkor szólította Tomi Kid meg a szomorkodó Patrikot, aki egyáltalán nem bánta meg, hogy Galántára igazolt. „Amióta itt vagyok, nagyon jól érzem magam, sugárzom magamból a pozitív energiát! – lelkendezik a most érettségiző gimnazista, aki előtt világosak a jövő céljai. – Az elmúlt években nagyon erős ellenfelek ellen is sikerült jól bokszolnom. Május végén megyek Fehéroroszországba az Eb-re, ha ott összejönne egy érem, az bomba lenne. Csak hát most lesz az érettségi is, ez egy zűrös időszak... Októberben vár rám a világbajnokság, Kazahsztánban. A legnagyobb álmom pedig természetesen a riói olimpia. A Bocskai-emlékversenyen elhittem, hogy ez tényleg sikerülhet, mert nem kis dolog kínai és orosz versenyzőt legyőzni a felnőttek között.” „Darakását vagy akármit”A jókai Mészáros Filip csak két éve bokszol, de már szlovák bajnoknak és Európa-bajnoki bronzérmesnek mondhatja magát: „Nagyon sokat néztem Klicskót, így kezdtem bokszolni.” A csapatkapitány a taksonyi Tankó Vili, aki tíz éve űzi ezt a sportot, nyolcszoros országos bajnok, egyszer Szlovákia legtechnikásabb ökölvívójának választották: „Én is focival kezdtem, de a családban többen bokszoltak, s amikor a faluban elkezdődtek a bokszedzések, elmentem, és ott ragadtam.” Ladislav Matúš Nagymácsédról került Tomi Kid csapatába. Három éve bokszol. „Én birkózással kezdtem, de aztán az abbamaradt, a foci pedig már nem érdekelt. Akkor hallottam először Tomi Kidről, aki éppen vb-címmeccs előtt állt. A tévében néztem a mérkőzését, nekem is megtetszett ez a sport, és azóta én is csinálom” – mesél a kezdetekről Laci, aki egyébként szakácsnak tanul. „Sokszor főzünk magunknak, darakását vagy akármit. Laci és Vili is szakács lesz, tudnak főzni! – magyarázza Patrik, s hozzáteszi, a takarítással sincs már gond. – Mindenki elpakol maga után, Filip néha csak úgy magától felsöpri a szobát, Vili pedig a fürdőszobát takarítja ki. Mindez Tominak köszönhető, ő szoktatott rá a rendre.” „Repül neked valami”Kovács Tamás büszkén közli, klubja az egyetlen a városban, amelyben nem alkalmaznak takarítónőt. A fiúk maguk takarítják az edzőtermet, minden héten négy másik srác a hetes. A szállóban is rendet tartanak. Ha mégsem, Tomi Kid tesz róla, hogy ne feledkezzenek el a kötelességeikről. „Előfordult, hogy a kilencedik emeletről kidobtam egy műanyag tálat, mert nem volt elmosva. Filip épp lent állt a parkolóban a szüleivel, felhívtam telefonon: Repül neked valami! A szülők nagyon nevettek. Ő meg felhozta a tálat és elmosta – meséli az ökölvívó, aki a gyerekek iskolai eredményéről az iskolaigazgatóknál, osztályfőnököknél is rendszeresen érdeklődik. – De amúgy sem hazudnának nekem. Ezt már az elején megmondtam nekik, hogy ha hazudnak, az a legnagyobb sértés, mert én minden energiámat nekik adom. Ők a jövő. Jobban izgulok, ha ők mennek a szorítóba, mint a saját meccsem előtt.” Kovács Tamás maga is tudja, több mint edző, tanítványainak irányt mutat, mindenben segíti őket. „Patrik most érettségizik, közösen választottuk ki neki a főiskolát. Távúton fog tanulni, s olyan munkahelyet találtunk neki, ahol tíztől háromig dolgozhat, hogy reggel és délután is tudjon edzeni – sorolja Tomi Kid, aki a nyelvtudást is fontosnak tartja. – Találtam egy angoltanárnőt, úgyhogy mostantól a klubban egy héten egyszer mindenkinek kötelezően lesz angolórája.” Fekvőtámasz és lépcsőzésTomi Kid a boksz népszerűsítésére indította útjára a „Szlovákia bokszol” rendezvénysorozatot. Ennek keretében ökölvívó-maratonokat és egyéb akciókat szervez. A bokszmaratonokon a kötelek közé állva a kívülállók is rádöbbenhetnek, az ökölvívás nemcsak testileg, hanem szellemileg is kemény sport, komoly koncentrációt s nem kevés intelligenciát igényel.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"110108","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Kovács Tamás az edzés egyéb formáit is szeretné megmutatni a sportkedvelőknek – a közelmúltban például a „napi 200 fekvőtámasz” jelszó jegyében csapatával együtt a pozsonyi Fő téren is fekvőtámaszozott. „Voltak, akik furcsán néztek ránk, de akadt olyan járókelő is, aki elegáns öltözékét nem kímélve beállt közénk, és lenyomott néhány fekvőtámaszt.” A KO Box Club tagjai Besztercebányán is jártak már, ott a szlovák nemzeti felkelés emlékművénél lépcsőztek. Mindkét rendhagyó edzésről motivációs videó is készült. Kovács Tamás pedig úgy véli, ha valaki ennek hatására gyorsabban fut fel a lépcsőn vagy kedvet kap a testmozgáshoz, már megérte: „Ez a lényeg. Hogy legalább egy keveset mindenki mozogjon.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?