Korosztályos teremfocitorna Érsekújvárban

gyerek teremfoci
Érsekújvár. |

A helyi FKM idén már a második teremtornáját rendezi a korosztályos labdarúgók részére. Ezúttal az U11-esek igazolhatják kivételes képességeiket szombaton a Millienniumi Sportcsarnokban (kezdés 8.30 órakor).

A hazaiak két alakulatot indítanak: a zöldek rendszeresen szerepelnek a bajnoki küzdelmekben, a fehérek viszont meglehetősen kevés lehetőséget kapnak a szakvezetéstől. „A mieinken kívül a lévai FK Slovant, a galgóci FC Slovant, a pozsonyi SDM Dominót és a Besztercebánya városrészének számító jakubi ŠK Sokol gárdáját hívtuk meg. Tavaly a károlyfaluiak hódították el a győztest megillető serleget, ők most távol maradnak, így nem védhetik meg címüket. A mérkőzések időtartama 1x15 perc, és mindenki mindenkivel megmérkőzik. A torna befejezése után díjazzuk a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt. Jómagam három éve irányítom védenceimet, akikkel tavaly az U10-esek megmérettetésében hatodikként végeztünk. Akkor a helyzetek kihasználása hagyott némi kívánnivalót maga után” – árulta el Ján Kugler szervező, az érsekújvári FKM U11-es csapatának edzője.

Érdekes

AZ ÉRSEKÚJVÁRI FKM TEREMTORNÁJA U11-ESEK RÉSZÉRE (Millennium Sportcsarnok)

szombat: 8.30: Érsekújvári FKM (fehérek)–Lévai FK Slovan; 8.48: Érsekújvári FKM (zöldek)–Galgóci FK Slovan; 9.06: Pozsonyi SDM Domino–Jakubi ŠK Sokol; 9.24: FKM (zöldek)–Léva; 9.42: SDM Domino–FKM (fehérek); 10.00: Jakub–Galgóc; 10.18: SDM Domino–Léva; 10.36: Jakub–FKM (zöldek); 10.54: Galgóc–FKM (fehérek); 11.12: Léva–Jakub; 11.30: Galgóc–SDM Domino; 11.48: FKM (fehérek)–FKM (zöldek); 12.06: Léva–Galgóc; 12.24: FKM (fehérek)–Jakub; 12.42: FKM (zöldek)–SDM Domino.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?