Komárom. A 13. forduló mérőzéseivel folytatódott a férfi kosárlabda Extraliga. Hazai pályán nagy arányú győzelmet aratott a komáromi csapat, idegenben nyertek a lévaiak és a losonciak és a nyitraiak.
KOMÁRNO–ŽILINA 115:85 (48:44).
Komáromi kosárparádé
KOMÁRNO–ŽILINA 115:85 (48:44). Az első félidei játék és az eredmény még igazából nem jelezte, hogy a komáromi sportcsarnokban a szurkolók fölényes győzelemnek, az eredményt tekintve pedig új hazai bajnoki csúcsnak lesznek szemtanúi. Összesen 200 pontot gyűjtöttek a játékosok, ráadásul 19 alkalommal a hárompontos dobások is pontosak voltak. A játék első fele szorosra sikeredett, a zsolnaiaknak ekkor még sikerült ledolgozniuk a hazai csapat 12 pontos előnyét. A találkozó a harmadik negyedben dőlt el, amikor Marek Jurík távoli dobásai rendre a kosárban kötöttek ki. Jurík ezen a találkozón, egykori csapata ellen elemében volt. A zsolnai gárda a továbbiakban már beletörődött a sorsába, egyedül Dejan Mis tartotta bennük a lelket. A hazai szurkolók nagy örömére három és fél perccel a lefújás előtt megvolt a száz pont, a végjátékban pedig maradt egy kis idő a brillírozásra is.
A hazaiak pontszerzői: Jurík 23/6, Ridzoň 22/1, Riecky 19/5, Kablar 18, Szupper 7/1, Kollár 11, Ilko 6, Suchoň 3. A vendégek legeredményesebb játékosai: Mis 24, Slezák 14, Rimarcsuk és Baláž 13-13. Negyedek: 25:23, 23:21, 35:25, 32:16.
Milan Černicky, a komáromiak edzője: „Végül is esélyeshez méltóan játszottunk, harminc pontos előnnyel zártunk, és ez magáért beszél. A második félidőben már szigorúbban védekeztünk, felpörgettük a játék ritmusát, sikerült megtörni az ellenfelet.” (keresztényi)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Košice– Levice 71:81(38:50), Svit–Handlová 85:74 (43:40), Inter–Nitra 69:91 (37:42), Prievidza–Lučenec 56:90 (28:58).
1. Lučenec 13 11 2 1129:899 24
2. Svit 13 9 4 986:855 22
3. Nitra 13 8 5 1095:981 21
4. Komárno 13 8 5 1094:1106 21
5. Handlová 13 6 7 1023:1053 19
6. Košice 13 5 8 1028:1024 18
7. Inter 13 5 8 1025:1030 18
8. Levice 13 5 8 1004:1092 18
9. Žilina 13 4 9 1074:1136 17
10. Prievidza 13 4 9 976:1098 17
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.