Komáromi döntetlen a mumus ellen

KFC.Humenné

A II. labdarúgóliga 5. fordulójában a komáromi KFC esélyesként lépett pályára odahaza a középmezőnyben tanyázó keleti riválisa, az FK Humenné ellen, de a Duna-partiak nagy igyekezete ellenére is csak gól nélküli döntetlent sikerült elérniük.

A mérkőzés első perceiben mindkét együttes bizonyította, hogy a mérkőzésen győzni szeretne. A hazaiak háromszor is közel voltak ahhoz (két kapufa és egy kapusbravúr), hogy bevegyék Dávid Slávik kapuját. Az akarással és az igyekezettel nem volt gond egyik oldalon sem. A támadások, ha ritkán is, de akadtak mindkét oldalon, de az első játékrészben senki sem tudott kidolgozni komoly gólhelyzetet. Ez annak is a következménye, hogy a védelmek és a kapusok szinte hibátlanul látták el feladatukat.

Az első félidőben komáromiak egy hajszállal aktívabbak voltak a támadásépítésben, s többször eljutottak a tizenhatos közelébe, mint a vendégek, de komolyabban nem tudták veszélyeztetni a homonnai sárgák kapuját. Hasonló volt a helyzet a keletiek támadásainál is. Bréda kapus és a Duna-partiak védelme, Saláta Kornéllal az élen, minden vendégtámadást időben, hatékonyan hárított.

A második félidő részben pótolta azokat a kívánt focielemeket, amelyek az első félidőben hiányoztak. De az igazi futballcsemege, a gólszerzés a második félidőben is elmaradt. Az első félidő után várható volt, hogy a komáromi csapatban cserék lesznek, hogy élénküljön a játék. Radványi Miklós vezetőedző Boris Druga és Németh Tamás helyett pályára küldte Bayemit és Adayilót, később pedig Tóth Gábor helyett Mészáros Andrást, és Štepanovský helyett Matej Chorvátot. Közben a vendégek is éltek a cserelehetőséggel. A játék mindkét oldalon felélénkült, és a kapuk közelében egyre több védelmi beavatkozásra volt szükség. Az 54. percben egy bal oldali támadás után Bayemi 8 méterről puskázott el egy ígéretes helyzetet, majd két perc múlva egy bal oldali szöglet után ismét a komáromiak örökmozgója találta telibe a lécet 25 méterről. A 61. percben Šmehyl lábát húzták vissza a tizenhatos közelében, de a szabadrúgást Šurnovský magasan fölédurrantotta. Egy perccel később a vendégek majdnem megszerezték a vezetést. Egy jobb oldali támadás végén Bréda nagy bravúrral védett egy távoli, léc alá tartó labdát Marek Zlacký lábáról. Később Adayilo lövését húzta le biztos kézzel Slávik a másik oldalon. A vezetés megszerzéséhez a komáromiak legközelebb a 65. percben jártak. Šmehyl jobb oldali szögletére Saláta Kornél érkezett jó érzékkel, de védhetetlennek tűnő fejese a felső lécről pattant le Slávik elé.

Az utolsó húsz percben felváltva zúdultak a támadások mindkét kapura, voltak kecsegtető helyzetek, de gól nem született. Az utolsó percekben a homonnaiak már nem siettek, elégedettek voltak az egy ponttal, Slávik kapus sárgát is kapott időhúzásért, de az eredmény már nem változott, aminek a vendégek örültek jobban.

A tavalyi újonc ellen eddig három mérkőzésen még csak gólt sem sikerült rúgni (0:1, 0:0, 0:0) Radványi Miklós vezetőedző legénységének.

A tréner objektíven értékelt: „Győzelemre készültünk. Gyenge első fél- idő után a másodikban jobban játszottunk, de megint nem használtuk ki négy gólhelyzetünket. Rúgtunk két kapufát, Slávik kapustól láttunk szép védéseket, aminek a következménye a döntetlen lett. Ha a gólhelyzeteink felét berúgjuk, a három pont itthon maradt volna.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?