Kokó és Öcsi bácsi távozott a MÖSZ vezetéséből

Budapest |

<p>Kovács István olimpiai bajnok és Szántó Imre mesteredző lemondott a Magyar Ökölvívó Szövetségben (MÖSZ) betöltött tisztségeiről és az ezekkel kapcsolatos feladatokról a szervezet keddi ülésén.</p>

Kovács István arról tájékoztatta az MTI-t, hogy lemondásukat egészen addig fenntartják, amíg az elnök személye és az elnökség összetétele nem változik.    Az 1996-os atlantai olimpián aranyérmes Kovács István a szövetség tiszteletbeli elnöke volt, valamint a profi szakágat vezette.    "Kokó a közte és köztem, illetve az elnökség között évek óta húzódó ellentét miatt jelentette be ma a lemondását, amelyet a MÖSZ elnöksége egyhangúlag elfogadott - nyilatkozott az MTI-nek a szervezetet 1996 óta vezető Csötönyi Sándor. - Mivel hónapok óta tudtunk a szándékáról, senkit sem ért meglepetésként a döntés bejelentése, amelyre azért most került sor, mert az elnökség a nyáron nem ülésezett."    A MÖSZ elnöke hozzátette, Szántó Imre szintén hónapokkal ezelőtt jelezte már szándékát, de hivatalosan ő is csak ezen az ülésen tudta közölni a döntését.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?