<p>Volodimir Klicsko él opciós jogával és visszavágót kér Tyson Furytól, aki szombaton megfosztotta őt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki címeitől.</p>
Klicsko kéri a visszavágót Furytól
A 39 éves ukrán bokszoló Düsseldorfban egyhangú pontozással kapott ki a 27 éves angol sportolótól, akivel korábban olyan szerződést kötött, mely szerint Fury köteles visszavágót adni neki sikere esetén - már amennyiben Klicsko erre igényt tart. A szombatig 2006 áprilisa óta világbajnok, s 2004 áprilisától veretlen Klicsko a meccs után még nem nyilatkozott egyértelműen, ám szerdán hivatalos honlapján bejelentette, kéri a visszavágót. "Néhány rövid éjszaka után már tudom, hogy meg kell mutassam, sokkal jobb vagyok annál, mint amit szombaton nyújtottam. Az újabb bukás nem opció" - írta a nehézsúlyt egy évtizede uraló sportoló. A másik oldalról a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) újdonsült világbajnokának edzője - s egyben nagybátyja - Peter Fury kommentálta a hírt: "Ez szerepelt a szerződésben, s nagyon örülünk, hogy élhetünk az újabb lehetőséggel."
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.