<p>Ma (18.00) megkezdődik a hazai férfikosárlabda-extraliga első elődöntője: a négy győzelemig tartó sorozatban az alapszakasz-második komáromiak az ötödik helyezett iglóiakat fogadják.</p>
Kipihenten a döntőbe jutásért
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13657077501927_36.jpg.jpg?itok=vP0jbN5a)
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
A tavalyi ezüstérmes komáromiak a negyeddöntőben a lehető leggyorsabban, 3:0-s összesítéssel búcsúztatták a handlovái csapatot, így tétmeccsen majdnem két hét múltán lépnek ma újra pályára. „A szünetben igyekeztünk minőségi edzésmunkát végezni. Nagyon örülök, hogy a KC Sopron ellen tudtunk egy felkészülési meccset játszani kedden, a 89:87-es győzelmünkkel végződött találkozó maradéktalanul megfelelt a célnak, hogy a fiúk ne essenek ki teljesen a meccsritmusból” – mondta lapunknak František Rón, az MBK Rieker vezetőedzője.
Ilyesmi biztosan nem fenyegeti az iglóiakat, akiknek – a negyeddöntőben egyedüliként – öt meccsre volt szükségük a bajnoki címvédő privigyeiek kiverésére (3:2). „Azt, hogy mi fog jobban számítani, majd csak az első meccs mutatja meg” – hárította el kérdésünket Rón. Az ellenfelet viszont szívesen bemutatta kérésünkre.
„Az iglóiak a legjobb nyolc között is megmutatták, hogy jó csapatuk van. Kiegyensúlyozott a keretük, másrészt igazi egyéniségeik is vannak. Minden gárdára veszélyt jelent, ha az ellenfélnél olyan kosarasok játszanak, mint az amerikai Maurice Acker, N’gai Evans vagy a szerb Aco Mandics” – fejtette ki a cseh tréner.
Különösen az elsőként említett irányító, a 173 centiméter magas Acker statisztikái lenyűgözőek: 24,91-es pontátlaga a legjobb a bajnokságban, a playoffban pedig a legutóbbi három meccsén összesen 96 pontot szórt. Az iglóiak abban bíznak, hogy formája továbbra is kitart, s vezérletével klubtörténetük eddigi egyetlen érme mellé (3. hely a 2006/2007-os szezonban) egy újabbat szereznek.
A komáromiaknak is az volt a céljuk, hogy bejussanak az elődöntőbe, de természetesen nem volnának ellene, ha ismét ott lehetnének a fináléban. Rón edző azonban tartja magát elvéhez: „Meccsről meccsre haladunk, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.” Ami viszont biztos: a tavalyi elődöntős eredmény, a svitiek elleni 3:0 nem fog megismétlődni, mivel idén már négy győzelemig tart a sorozat. „Így sem változtatunk a felkészülésen, minden meccset ugyanolyan fontosnak tartunk. Mert hiába tűnik úgy, hogy több lehetőség van a javításra vereség esetén, az elvesztett meccsek nem tűnnek el, ott lesznek az összesítésben” – tette hozzá a cseh tréner, aki minden játékosára számíthat a mai találkozón.
Az alapszakasz négy egymás elleni meccséből hármat a komáromiak nyertek (93:85, 90:73, 85:74). (ot)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.