Kínos szlovák döntetlen Luxemburg ellen

Kínos szlovák döntetlen Luxemburg ellen

Gyenge teljesítményt nyújtva, alig pár helyzetet kidolgozva játszott 0:0-át a szlovák labdarúgó-válogatott az Eb-selejtezők nyitányán Nagyszombatban.

Az első meglepetésre nem kellett sokat várni csütörtök este, a nagyszombati Anton Malatinskÿ-stadionba lépve azzal szembesülhetett a nem egész 3400 hazai szurkoló, hogy mintegy 100 luxemburgi drukker ácsorog a vendégszektorban. Pontosabban: nem ácsorgott, hanem énekelt, skandált, szurkolt nem kis hangerővel, dobokkal felszerelkezve, pótolva a minimálisnak is csak jóindulattal nevezhető szlovák B-középet.

A meccs felvezetéseként megszokott sólyomreptetést is nagyon élvezték, a ragadozó minden egyes teljesített körénél ovációban törtek ki.

Francesci Calzona kapitány hátul nem okozott meglepetést az összeállítással, Dúbravka kapus előtt Pekarík, Gyömbér, Šatka és Hancko kapott helyet. A középpályán Lobotka és Duda mellett az újdonsült csapatkapitány, Kucka szerepelt (az eddigi cséká, Škriniar sérülés miatt nem játszhatott). Így a kispadra szorult a hamburgi Bénes László, aki eddig rendre kezdett az olasz szakembernél. Elöl pedig a Haraslín, Polievka, Suslov trió rohamozott.

A következő meglepetés (?) a játék képe volt: inkább a luxemburgiaknak volt elképzelése, mit és hogyan szeretnének elérni, agresszívebben, magabiztosabban fociztak. Más kérdés, hogy az első negyedóra mérlege így is csak egy szlovák kontra és egy Dúbravka-vetődéssel záródó szabadrúgás volt említésre méltó.

A hazaiak a folytatásban is csak luxemburgi labdaeladások után tudtak lendületesebb akciókat vezetni, de ezek is legfeljebb szögletekkel végződtek.A másik oldalon Rodrigues forgatta meg Pekaríkot, Dúbravkának ismét résen kellett lennie.

Bár néha edzőmeccsekre jellemző csend borult a stadionra, a nézőket nem igazán érheti panasz, már egy jó labdakihozataltól lázba jöttek, fontos elcsípett passzokat is tapssal jutalmaztak. És füttyszó is csak finoman hangzott fel a félidő végén a csapat teljesítménye és a lelkesedés hiánya miatt.

Ennek ellenére (meglepetés 3.0) Calzona nem változtatott a szünetben, pedig akár egy sorcsere sem lett volna túlzás.

Az első nagy hazai helyzet azért csak összejött így is az 59. percben, de Polievka fejesét kiütötte a luxemburgi kapus. Ezután volt egy öt perc, míg a szlovákok nyomtak, de a találkozó ismét gyorsan unalomba fulladt. A 72. percben amatőr módon nyílt szét a szlovák hátvédsor, Rodriguesnél egy kicsit is jobb csatár simán megszerezte volna a vezetést.

Ezt már Calzona sem tűrhette, érkezett Boženík és Mak, utóbbi most debütált az olasz kapitánynál. Változást azonban nem hoztak, így a 80. percben Bénes László is befuthatott a pályára a láthatatlan Duda helyére, nem sokkal később pedig Tomič is Pekaríkéra.

Komolyabb izgalom azonban nem akadt a hajrában sem, így a szlovák válogatott kínos hazai döntetlennel kezdte az Eb-selejtezőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?