Kiesési rangadó Máriatölgyesen

<p>Szombat délután (17.30) a Dubnica otthonában játszik a DAC labdarúgócsapata, az eredmény komolyan befolyásolja majd a kiesés elleni harc alakulását a Corgoň Ligában.</p>

A dunaszerdahelyieket kellemes emlékek fűzik a máriatölgyesi stadionhoz: ősszel éppen a Dubnica ellen könyvelhették el első idegenbeli győzelmüket „újkori“ (2008 nyarán kezdődött) élvonalbeli szereplésük során. Akkor a DAC 3:1-re győzött, két gólt Koejoe szerzett, egyszer pedig Nkendo talált a hálóba. Dunaszerdahelyen 1:1-es döntetlennel végződött a két csapat összecsapása, hazai részről Koejoe volt eredményes.
A két gárda egymás elleni mérkőzéseinek mérlege kiegyenlített: kilenc meccsen három DAC-siker, három döntetlen és három máriatölgyesi győzelem született, a gólkülönbség a DAC szemszögéből 10:14.
A dunaszerdahelyiek egy hete az eperjesi Tatran ellen megszakították 12 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatukat, Dubnicán azonban nehezebb dolguk lesz. Különösen a védelem összeállítása okozhat fejtörést Kurt Garger vezetőedzőnek, hiszen Ján Marcin a nagyszombatiak elleni kupameccsen piros lapot kapott, s négy mérkőzésre eltiltották. Elong Elong nem igazán vált be középhátvédként (a Szlovák Kupa elődöntőjében a Spartak az ő ajándéklabdája után jutott a végül gólra váltott szabadrúgáshoz), így kérdés, ki kap bizalmat a védelem tengelyében.
A máriatölgyesiek a tavasszal eddig csak kétszer léptek pályára otthon, s mindkétszer győztek: a nagyszombati Spartak ellen 2:1-re, a ligetiek ellen pedig 2:0-ra. Ha ezúttal is megszereznék mindhárom pontot, helyet cserélnének a DACcal a táblázaton, a dunaszerdahelyiek így a 10. helyre csúsznának. Sőt, ha a ligetiek megverik a Nitra csapatát, a DAC az utolsó előtti, azaz a 11. helyen is találhatja magát a forduló után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?