Ki állítja meg a házigazda Brazíliát?

brazil válogatott

Június 14-én indult és július 7-én ér véget a 46. Copa América, amelyet idén Brazília öt városának hat stadionjában rendeznek.

Eddig a házigazdák magabiztosnak tűnnek, az argentinok szenvednek, míg a címvédő Chilében, valamint Uruguayban és Kolumbiában most is ott van a meglepetésgyőzelem lehetősége. Mindezek mellett már az is kiderült, hogy a brazilokat   nem igazán hozza lázba a torna, a csapatok sokszor foghíjas lelátók előtt játszanak. Lássuk a részleteket! 

1987-től 2001-ig kétévente rendezték meg a Copa Américát, azóta hol egy évet, hol négyet kellett várni a következő tornára. A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) tervei szerint azonban a jövő évtől a Copa América is felveszi az Európa-bajnokság négyéves ritmusát, valamint hosszú távon ők is 16 csapattal szeretnék megrendezni a tornát. Ennek ellenére jövőre még csak tizenkét válogatottal indul el a viadal Argentínában és Kolumbiában. 

Idén először Katar is belekóstolt a Copa Américába

Idén az automatikusan résztvevő tíz CONMEBOL-tagország mellett Katar és Japán lett a két meghívott, mivel a szinte állandó vendégnek számító Mexikó és az Egyesült Államok a CONCACAF-zóna Arany-kupáján vesz részt. A mostani tornán a három négyes csoportba besorolt csapatok közül a csoportelsők és a csoportmásodikok automatikusan továbbjutnak, míg a csoportharmadikok közül a két legjobb mutatókkal rendelkező válogatott folytathatja a kieséses szakaszban. 
Jövőre már két hatos csoportot terveznek a szervezők, az egyik csoport Argentínában, a másik pedig Kolumbiában kerülne lebonyolításra, és a csoport első négy helyezettje jut majd tovább. Az viszont még mindig nem tisztázott, hogy a kieséses szakaszt melyik országban folytatják a csapatok. Annyit viszont már most is tudni, hogy Katar jövőre is visszatér, valamint egy újabb Copa-újoncot is avatnak az ausztrál válogatott személyében.

Brazília simán nyerte a csoportját

A házigazda brazilok gólt sem kapva, plusz nyolcas gólkülönbséggel nyerték a csoportjukat. Igaz, hogy Venezuela ellen csak gól nélküli döntetlent tudtak produkálni, ám ott is szereztek három gólt, melyek közül kettőt a videóbíró (VAR) érvénytelenített ilyen-olyan okokból, ugyanakkor jogosan. „Éljen sokáig a VAR!” – lélegzett fel a lefújás után Rafael Dudamel, a venezuelaiak szövetségi kapitánya, akinek csapatát már négyszer mentette meg a góltól a VAR ezen a tornán. De ne ugorjunk ennyire előre, hiszen a nyitómeccsnek (Brazília–Bolívia 3–0) is volt érdekessége: a házigazdák fehér mezben és kék nadrágban léptek pályára, ugyanis ebben a színösszeállításban nyerték meg az első Copa Américájukat 1919-ben, s a bolíviaiak legyőzésével a 100. győzelmüket aratták a viadal történetében. 
Bár a braziloknak – sérülés miatt – az egész tornán nélkülözniük kell Neymart, talán pont ez a mozzanat nyit utat egy újabb klasszis születésének, hiszen a Gremio 23 éves támadója, Everton már két pazar gólt szerzett a szélről befelé indulva. A házigazdák mögött Venezuela végzett a második helyen öt ponttal. Eddig egyértelműen ők a torna meglepetéscsapata, hiszen még nem kaptak ki, így megelőzték a jóval ismertebb nevekből álló Perut, akik bár csoportharmadikként továbbjutottak, ám az utolsó meccsen a braziloktól beszedett ötös miatt túlzott elégedettségre nem lehet okuk. Így van ezzel a bolíviai válogatott is, melynek tagjai ezt követően már csak otthonról szemlélik az eseményeket. Könnyűnek találtattak a többiek számára (legalább két góllal kaptak ki mindenkitől), így nem is lehetett más a torna vége számukra, mint nulla ponttal hazakullogni.

Érdekes

A Copa América csoportbeosztása

A csoport
Brazília
Bolívia
Venezuela
Peru

B csoport
Argentína
Kolumbia
Paraguay
Katar

C csoport
Uruguay
Ecuador
Japán
Chile

 

Mi a fontosabb: a néző vagy a bevétel?

A házigazdákkal kapcsolatban a játékukra lehet a legkevesebb panasz, a rendezés körül azonban felmerültek hiányosságok. Bár a nyitómeccs előtt a szervezők azt jelezték, hogy telt ház lesz, a mérkőzésen csupán csak a stadion 70 százaléka telt meg, ugyanis a 67 ezres São Paulo-i Morumbi arénában 46 ezren foglaltak helyet. Arról nem is beszélve, hogy a félidőben még gól nélküli találkozón a hazai szurkolók füttykoncerttel kísérték be csapatukat az öltözőbe, és negatív véleményükön a későbbi gólok sem sokat javítottak. A jelenség hátterében az áll, hogy a szinte csak az Európában játszó futballistákra épülő seleção nem hozza lázba a Brazíliában élő szurkolókat, akik sokkal inkább magukénak érzik a kedvenc hazai klubcsapataikat, hiszen őket minden héten láthatják testközelből, ellentétben az évente csak néhány alkalommal otthon játszó nemzeti csapattal, ahol csak elvétve kapnak lehetőséget a brazil klubok játékosai. 

A helyzeten tovább ront az is, hogy a jegyek is meglehetősen drágák, így a Copa América nyitóhétvégéjének átlagnézőszáma (25 034) alacsonyabb volt hat brazil elsőosztályú csapat idei mutatóinál is. A 78 ezres Maracanában megrendezett Katar–Paraguay csoportmérkőzés például meglehetősen hangulattalanra sikeredett, hiszen a 19 162 néző azt jelentette, hogy minden négy székből három üresen maradt a hatalmas stadionban. A szervezők azonban nem elégedetlenek, hiszen a nyitómeccs így is minden idők legnagyobb meccsbevételét hozta Brazíliában (22,5 millió reált, ami több mint 5 millió eurónak megfelelő összeg), valamint szerintük csak az okozta a fennakadást, hogy az interneten lefoglalt jegyeket késve szabadította fel újra a rendszer, így azokat nem tudták értékesíteni. Kérdés, hogy mi a fontosabb: a szurkolók vagy a bevétel? 

Ha csak az utóbbit tartják szem előtt a brazil futball elöljárói, akkor annak súlyos következményei lehetnek hosszú távon. 

Messinek nem megy, Argentína szenved

Eddigi három mérkőzésük alapján (Kolumbia 0–2, Paraguay 1–1, Katar 2–0) Lionel Scaloni sem az az argentin szövetségi kapitány, aki megtalálja Lionel Messi köré a megfelelő szerkezetet. Az FC Barcelona klasszisa továbbra is szenved a nemzeti csapatban. Bár szemmel láthatóan kötetlenül játszhat, mindez nem egy felszabadult, könnyed ajándék számára, sokkal inkább egy bénító teher, hiszen így mindenki tőle várja a megoldásokat. Hol a védők előtt kéri el a labdát a saját térfele közepén, hol 4-5 embert próbál kicselezni egyedül, de az is előfordul, hogy a pálya szélén teljesen veszélytelen területekben mozog. 
Az argentin csapat sem támadásban, sem védekezésben nincs összerakva, hatalmas szarvashibákat vétenek hátul, és ha Paraguay ellen Franco Armani kapus nem véd büntetőt 1–1-nél, akkor már nem is kellene a kieséses szakaszra készülniük. Kolumbia viszont magabiztosan nyerte meg a csoportot, az argentinok után Katart és Paraguayt is egyaránt 1–0-ra verték. A csoportban Paraguay végzett a harmadik helyen, amiért csak magukat okolhatják, ugyanis a Katar elleni meccsüket kétgólos vezetésről sikerült X-re hozniuk bohózatba illő gólokkal, valamint az argentinok ellen is győzelmi esélyt szalasztottak el a kihagyott büntetővel. 

Chile eddig címvédőhöz méltóan szerepel

A C kvartett két legerősebb együttese egyértelműen Chile és Uruguay. Az első fordulóban mindkét válogatott könnyedén hozta is a papírformát (Japán–Chile 0–4 és Uruguay–Ecuador 4–0), ám a második fordulóban már csak a Copa América címvédője tudott hibátlan maradni (Ecuador–Chile 1–2), az uruk ugyanis botlottak a japánok ellen (2–2). Érdekesség, hogy a chileieknél kezd újra magára találni Alexis Sanchez, aki közel öt hónap góltalanság után talált be a japánok hálójába, míg a második mérkőzésen már győztes gól fűződött a nevéhez. 
A C csoport utolsó meccseit ma hajnalban játszották.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?