Kézisek randevúznak Gútán

gútai kézi

Több mint negyed évszázada a Kis-Duna és Vág összefolyásánál fekvő város ad teret a Kolárovo Cup elnevezésű nemzetközi kézilabdatornának.

Mahor Mihály főszervező érdeklődésünkre elárulta, a nagy presztízsű megmérettetés négy korcsoportban és négy helyszínen zajlik Gúta különböző sportterületein. Az előkészítők csapata, a fiatalabb és idősebb diáklányok, nők és férfiak a városi sportcsarnokban, a szlovák alapiskola mellett lévő műfüves pályán, a szabadidőközpont műfüves pályáján valamint a Gőgh Kálmán stadionban lévő pályán fognak játszani.

Augusztus 15-én, csütörtökön, délután fél kettőtől kezdődnek a mérkőzések, majd pénteken és szombaton az elődöntők zajlanak, vasárnap pedig a döntőre kerül sor. A torna ünnepélyes megnyitója csütörtökön este nyolctól lesz a városi sportcsarnokban.

„Idén huszonöt csapat érkezik Szlovákiából és Magyarországról. Legnagyobb esélyesnek a gútai idősebb diáklányok csapatát látom, és a férfiak is szép eredménnyel zárhatják a tornát” – fogalmazott érdeklődésünkre Mahor Mihály főszervező.

A maga nemében egyedülálló sportesemény immár hagyományosan a Gútai Búcsú és Vásár elengedhetetlen része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?