Kétesélyes az idei Tour de France, Sagan szakaszgyőzelemmel búcsúzna

sagan

A címvédő Jonas Vingegaard és a kétszeres győztes Tadej Pogacar harca várható a sárga trikóért a ma Bilbaóban kezdődő Tour de France országúti kerékpáros-körversenyen. Több legenda is utoljára méretteti meg magát a háromhetes viadalon.

A dán Vingegaard és a szlovén Pogacar egyaránt kiváló formában tekert az év első felében: Pogacar 11 versenyéből nyolcat megnyert, egyebek mellett az andalúziai körversenyen és a Párizs–Nizzán is diadalmaskodott. Kiváló tavaszi menetelését egy bukás zárta le, áprilisban megsérült a csuklója, így a tervek szerint merevítővel versenyez majd a Touron. „Még nem tökéletes a csuklóm. A három sérült csontból kettő rendbe jött, a harmadik még nem, mindenesetre nem érzek fájdalmatˮ – fogalmazott a szlovén versenyző.

Vingegaard idén négy többnaposon indult, ebből megnyerte a Gran Caminót, a baszk körversenyt és a Critérium du Dauphinét is. „Idén is meg akarom nyerni a Tourt, még ha ezúttal másként is indul a verseny. Nehéz megmondani, hogy jobb formában vagyok-e, mint tavaly, és remélem, szép harcunk lesz Pogacarralˮ – mondta Vingegaard. Akárcsak Pogacart az UAE, őt is erős csapattal segíti majd a Jumbo-Visma. A magyar bajnok Valter Attila nem indul, ő a Jumbo-Visma második számú tartalékja, akit egy csapattárs sérülése esetén akár még ma is nevezhetnek a versenyre.

A fogadóirodák szerint Vingegaard és Pogacar a verseny két toronymagas esélyese, az általában harmadikként belőtt ausztrál Jai Hindley végső győzelmére a legtöbb fogadóiroda már 15–17-szeres szorzót kínál. Hindley mellett Richard Carapazt, Mikel Landát és Enric Mast tartják még esélyesnek a dobogóra. Lesz egy nagy visszatérő is a Touron: a 2019-es győztes Egan Bernalnak ez lesz az első háromhetese, mióta tavaly januárban edzés közben egy busszal ütközött, és súlyos sérüléseket, egyebek mellett tüdővérzést és nyílt töréseket szenvedett.

Nemcsak visszatérők, hanem nagy búcsúzók is lesznek a körversenyen. Peter Sagan, valamint a minden idők legsikeresebb sprinterének számító brit Marc Cavendish is pályafutása utolsó Tourjára készül.

A szlovák sprinter botránnyal „melegítettˮ a versenyre, ugyanis szerdán Monacóban megbüntették, miután ittasan vezetett egy robogót. Sagan pénzbüntetéssel megúszta az esetet, valamint három hónapra eltiltották a vezetéstől. A szlovák versenyzőnek a pontverseny hétszeres győzteseként idén nagyon kevés esélye van rá, hogy nyolcadszor is megszerezze a zöld trikót, de Cavendishsel egyetemben az lesz az elsődleges célja, hogy a síkabb szakaszok valamelyikét megnyerje. „Megpróbálok nyerni egy szakaszt, ha lesz rá lehetőség. Az utóbbi évekhez képest ez lesz az egyik legnehezebb útvonal, és a sprintereknek talán csak 3-4 etap lehet kedvezőˮ – fogalmazott céljairól múlt héten, a közös rendezésű szlovák–cseh bajnokság sajtótájékoztatóján. Sagannak ez lesz az utolsó Tourja, de még nem vonul vissza, ott lesz az augusztusi világbajnokságon, célja pedig a jövő nyári, párizsi ötkarikás játékok, ahol hegyikerékpárban indulna.

Az idei Tour végső győzteséről a hegyek döntenek, miután csak egy időfutam kapott helyet az útvonalban, a harmadik hét elején. A Tour már az első napokban is komoly kihívást tartogat a résztvevők számára, mivel az első két baszkföldi etapon komoly hegyek várnak a mezőnyre. „Ez jobban tetszik, mintha hét sík szakasszal indulna a Tour, ami húsz évet elvesz az ember életébőlˮ – fogalmazott ezzel kapcsolatban Vingegaard.

Érdekesség, hogy a rajt 32 év után tér vissza Bilbaóba. A királyetap a 17. szakasz lesz, amely során 5400 méter szintet kell leküzdenie a mezőnynek.

A mezőny július 23-án a párizsi Champs-Élysées-n fejezi be a 3404 km össztávú viadalt.

(MTI, TASR, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?