Egykori csapata, az MTK ellen mutatkozott be a Haladás új szerzeménye, Illés Béla.
Ilyen találkozóra számított?
Azt tudtuk, hogy az MTK – főleg a hazai meccsein – mindig fölényben, a labdát az ellenfelénél sokat többet birtokolva futballozik, ám arra nem számítottunk, hogy nem lesz túl sok helyzetünk. Az MTK több helyzetet dolgozott ki, így megérdemelten nyert.
A találkozón ketten is őrizték...
Gondoltam, hogy külön emberem lesz, de a korai váltásra nem számítottam, ebbe gondolom közrejátszott az is, hogy Pusztait féltették a kiállítástól, ezért kaphatta utána feladatul az őrzésemet Zabos.
A Haladás játékosaként más jellegű csapatban futballozik, mint előtte kilenc évig az MTK-ban.
Felkészültem arra, hogy – főleg az idegenbeli meccseinket – kontrákra kell játszanunk, a védekezésünket előtérbe helyezve. A hazai találkozóinkon azonban támadni fogunk, így olyan játékhelyzetekbe is gyakran kerülünk majd, mint azt az MTK-ban megszoktam.
Több mint egy évtizedig élt a fővárosban. Megszokott már Szombathelyen?
Nem idegen városba érkeztem, de egyelőre nagyon jólesik, hogy csend és nyugalom vesz körül. Idővel persze majd hiányozni fog a megszokott pezsgés, de ez ellen csak úgy tehetek, tehetünk, ha szállítjuk az eredményeket.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.