Budapest. Nem múlt el balhé nélkül a Millwall budapesti vendégszereplése. Az angol szurkolók már szerdán szétvertek egy ír kocsmát Budapesten, ahol a Chelsea–Porto BL-meccsre gyűltek öszsze az emberek.
Késelés és tömegverekedés a meccs előtt
A meccs napján aztán a város több pontján is összecsaptak a drukkerek, a legkomolyabb rendbontás este nyolc óra körül a Vörösmarty téren történt, ahol mintegy száz magyar és angol huligán kapcsolódott be a tömegverekedésbe. Nem sokkal később a Váci utcában megkéseltek egy angol szurkolót, további négyet pedig kórházba kellett szállítani. A legfrissebb jelentések szerint a hátba szúrt férfi túl van az életveszélyen. A brit nagykövetség értesülései szerint két angol férfit késeltek meg csütörtökön.
Az Üllői úton kordonok és teljes rendőri készültség fogadta az angolokat, akik közül mintegy hetvenen nem jutottak be a stadionba. A Millwall ugyanis csak azoknak a szigetországi szurkolóknak biztosított belépőt a mérkőzésre, akik klubtagsági igazolvánnyal rendelkeznek. A hírhedt huligánokat azonban ez sem tartotta vissza, és többen a hazai szurkolók szektoraiba szóló jegyekkel próbálkoztak a kapuknál – sikertelenül. A rendőr-kordonon kívül várakozó angolokat rohamosztagosok és lovas rendőrök őrizték, de a veteránok fél órával a meccs előtt megpróbáltak kitörni a rendőrgyűrűből, válaszolva a ferencvárosi kemény mag folyamatos provokálásaira. A rendőrség megakadályozta a két tábor randevúját, így csak sörösüvegek repkedtek az angolok felé és viszont. (Talán a rendőrök is ámultak azon, hogy a millwalliak szószólója egy ötven év körüli, szemüveget viselő, pocakos illető, aki félreérthetetlen gesztikulációval szinte percenként ütésváltásra invitálta a fradistákat.) „Ha nem lesz mészárlás az angol szektorban, az maga lesz a csoda” – jegyezte meg egy biztonsági ember a meccs előtt, de a kedélyek valamelyest csillapodtak a továbbiakban, s a találkozó alatt csupán a VIP-részlegben támadt némi perpatvar néhány ittas angol és magyar többség között. A rendőrség semmit sem bízott a véletlenre, ezért a második félidőben egy szakasz rohamosztagos sorakozott az előkelő vendégeknek kijelölt lelátórészen.
A rendőrségi jelentések szerint a találkozó után a mintegy ezerötszáz angol szurkolót incidensek nélkül kísérték a Ferihegyi repülőtérre. (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.