Keleti Ágnes négy arany- és két ezüstérme tornában

A melbourne-i játékokig csak két földrész, Európa és Amerika rendezett olimpiákat. Azért esett a választás a 2,5 milliós városra, mert Ausztrália egyike volt annak a négy országnak, amely 1896 óta valamennyi seregszemlén indult. Némi bonyodalom előzte meg a legfiatalabb földrész olimpiáját. Az ausztrál kormány nem függesztette fel a lovakra előírt féléves vesztegzárt, a lovasversenyeket Stockholmban kellett megrendezni, a magyar forradalom és a szuezi konfliktus miatt több ország az utolsó pillanatban visszalépett. De ez mit sem számított, a szokatlanul késői időpont (november vége) és a szeszélyes időjárás ellenére is magas színvonalú versenyeket láthatott a közönség, a játékokat a kiemelkedő egyéniségek fémjelezték.

Itt van mindjárt a 18 éves Betty Cuthbert. Ausztráliában tartotta a 100 m (11,5 mp) és a 200 m síkfutás (23,4) és a váltó aranyát. Ami csodaszámba ment – 1956 után teljes nyolc esztendőre eltűnik a nagy sport színpadáról. Muskátlit termesztett és kanári madarakat nevelt. Aztán 1964-ben, a tokiói olimpián újra felbukkant és megnyerte a 400 m síkfutást. A férfiatléták közül kimagaslott az amerikai Bob Morrow. Néhány héttel a játékok előtt gyógyult fel súlyos betegségéből, mégis háromszor állhatott a dobogó legfelső fokára (100 m 10,5, 200 m 20,6, váltó). Az új-zélandi Norman Read-et nem kerülgette betegség. Jó egészségnek örvendett és bátor volt. Saját költségén utazott Melbourne-be, saját maga fedezte ellátását és szállásköltségeit az olimpiai faluban – mindaddig, míg meg nem nyerte az 50 km-es gyaloglást. Aztán hazautazott...

A győztes magyar vízilabdázók közül viszont sokan nem tértek haza, de előbb nagy rokonszenvtüntetés mellett legyőzték 4:0-ra a szovjeteket. A szovjet játékosokkal soha semmi bajuk nem volt a magyaroknak, így az olimpián sem. Nem lett volna a közönségnek sem, ha – mint a néhai Peterdi Pál írta – a melegítőjükön nem ugyanaz a négy betű (CCCP) látható, mint a budapesti utcákon cirkáló tankokon. Az utolsó másodpercekben történt az a jelenet, amely miatt vérfürdő néven vonult be a meccs a vízilabdázás történetébe. Egy összecsapásban a szovjet visszakönyökölt, ettől a magyar szemöldöke felrepedt. A sérült pólós kimászott a partra, és vérző fejjel végiggyalogolt a zsúfolt lelátó előtt. Erre fel lincshangulat keletkezett a szovjetek ellen tüntető közönség soraiban, és a svéd játékvezető jobbnak látta, ha nem erőlteti a folytatást. Lefújta a találkozót.

Melbourne legeredményesebb sportolója a tornász Keleti Ágnes (4 arany-, 2-ezüstérem). Helsinkiben is szerzett egy aranyat, és ha nem sérül meg, biztosan Latinyina sarkában van a bajnokságok számát illetően. Latinyina Melbourne-ben kezdte meg a sikersorozatát, és a torna koronázatlan királynője lett, hat egyéni aranyérem tulajdonosa: 1956-ban négy elsőség, Rómában három, Tokióban kettő.

ÖTKARIKÁS KRÓNIKA

HOL, MIKOR: Melbourne, 1956. november nov. 22–dec. 8. (Stockholm – lovas játékok jún.10–17.)

INDULÓK: 67 ország 3178 sportolója (ebből 370 nő)

SPORTÁGAK/VERSENYSZÁMOK: 17/145

(CSEH)SZLOVÁK GYŐZTES: Olga Fikotová (diszkoszvetés, 53,69 m)

MAGYAR ARANYÉRMESEK: Keleti Ágnes (torna: gerenda, felemáskorlát és műszabadgyakorlat); női tornacsapat (ké-ziszeresek: Gulyásné Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Lemhényiné Tass Olga, Molnárné Bodó Andrea, Plachyné Korondi Margit); Papp László (ökölvívás, nagyváltósúly); Kárpáti Rudolf (kardvívás); Urbányi János–Fábián László (kajak kettes, 10 000 m); vízilabdacsapat (Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Zádor Ervin, Szívós István); kardcsapat (Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Kovács Pál, Magay Dániel).