Komárom. Szombaton először kapott ki hazai pályán (66:84) az MBK Rieker az idei legmagasabb osztályú kosárlabda-bajnokságban. Legyőzője a pontvadászat egyeduralkodója, a bajnok Slovakofarma Pezinok volt.
Komárom. Szombaton először kapott ki hazai pályán (66:84) az MBK Rieker az idei legmagasabb osztályú kosárlabda-bajnokságban. Legyőzője a pontvadászat egyeduralkodója, a bajnok Slovakofarma Pezinok volt. Ha figyelembe veszszük, hogy baziniak általában legalább harminc ponttal verik ellenfelüket, akkor elviselhetőnek tűnik a vereség. Paulik József, a Duna partiak klubigazgató edzője osztja ezt a véleményt, bár rögtön hozzáteszi: „Ennyivel valóban jobb nálunk a bajnokcsapat, de a meccsen, sajnos, nem volt ilyen különbség a két együttes között. Három negyeden át lépést tartottunk a vendégekkel, kiegyenlített mérkőzést látott a közönség. Ahelyett, hogy izgalmas csatában dőlt volna el a pontok sorsa, a hajrában Horváth játékvezető érthetetlen ítéletei következtek. Ezt már az amúgy tárgyilagos közönségünk sem tudta elviselni, s bizony ocsmány szavak áradoztak a pálya felé. Harcos, kemény csatát vívtunk a bajnokkal. A végén irányító nélkül, mert egyedüli játékosunk, aki rendelkezésemre állt erre a posztra, Alexander Riecky a 35. percben kipontozódott. Nem jóindulata következtében. Szupper műtéten esett át, így másik irányítónkra eleve nem számíthattam.”
Új arc a komáromiaknál a pozsonyi ŠKP-ból leigazolt Juraj Kollár (198 cm), aki center, de bedobónak is szerepeltethető, és a Nyitrára távozott Ľuboš Gált helyére szerződtették. Második meccsét játszotta komáromi mezben, és Kablárral együtt 17 ponttal a hazaiak legeredményesebbje volt.
Szombaton az I. liga 17. fordulójában Privigyén lép pályára a komáromi MBK Rieker. „Otthon eddig jól helytálltunk, idegenben azonban nehezen bontakozik ki a csapat, megilletődötten játszik. Most abban reménykedem, hogy a baziniak elleni eredmény egy kis önbizalmat önt a fiúkba. Nem ártana már vendégként is nyerni” – sóhajtott fel a tapasztalt szakember, akinek az edzői teendők mellett a pénzhiány miatti vergődés hétköznapjaiból is kijut bőven. (jmk)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.