Kedden érkezik haza a magyar olimpiai csapat

Peking |

<p>Kedden hajnalban érkezik haza Pekingből a magyar olimpiai csapat utolsó nagy csoportja, több mint 160 versenyző, edző, sportvezető. A küldöttség hétfőn hagyja el az olimpiai falut, helyi idő szerint kedden 1:20-kor emelkedik a magasba a Hainan légitársaság menetrendszerinti gépe, amely az időeltolódás miatt reggel fél hat körül már le is száll Ferihegyen.</p>

Molnár Zoltán csapatvezető az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a repülőtérről közvetlenül a SYMA Sport- és Rendezvényközpontba mennek, ahol átveszik a csomagjaikat, majd mindenki hazaindul. Hivatalos program, ünneplés ott nem lesz, de a főszereplőkkel lehet beszélgetni. Az eredményesen szerepelt versenyzők és edzőik számára pénteken adnak fogadást a Parlamentben.
A keddi hazautazók között lesz a három csapat, a két vízilabda- illetve a női kézilabda-válogatott, és velük együtt érkeznek a második héten versenyző egyéni sportolók, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, szövetségi vezetők, egyesületi elöljárók. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?