Kállai Ferencre emlékezik a Duna Televízió

Budapest |

<p>Ma este a tegnap elhunyt Kállai Ferencre emlékezik a Duna Televízió: a Közbeszéd után, 20 óra 30 perckor egy 2003-ban készült portréfilmmel, 21 órától pedig az Iszony című játékfilmmel emlékezünk a Nemzet Színészére.</p>

20.30-kor egy 2003-ban készült portréfilmmel emlékezik a Nemzet Televíziója a tegnap elhunyt Kállai Ferencre, a Nemzet Színészére. „Életpályája, színházi és filmszerepei fontos részét képezik a Kállai Ferencről készített filmünknek, jómagam azonban még fontosabbnak tartom azokat a szép, ironikus hangsúlyaival elsuttogott életbölcsességeit, amelyek a szakmával, a közönséggel, a mindenkori színházzal és filmmel kapcsolatosak. Mostani széthúzó és széteső világunkban ezek a józan, kedves, de borotvaéles gondolatok mindennél fontosabbak” – vallja a portréfilm rendezője, Zsigmond Dezső.
21 órától pedig a Németh László regénye alapján készült Iszony című magyar játékfilmet láthatják nézőink, melyben Kállai Ferenc mellett számos más neves színész, többek között Bessenyei Ferenc, Bulla Elma, Halász Judit, Kiss Manyi, Latinovits Zoltán, Psota Irén, Páger Antal és Sulyok Mária is szerepet kapott. (dunatv, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?