José Mourinho önmaga paródiája lesz az MU élén?

Mint az talán ismert, több mint százezer néző előtt a Liverpool 4–1-re legyőzte a Manchester Unitedet a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) keretében szombaton az egyesült államokbeli Ann Arborban. A meccset követően Mourinho nekiment a bírónak, saját csapatának és a klubvezetésnek is.

„Még két játékost szeretnék igazolni, de úgy gondolom, erre nem lesz lehetőségem. Egyet talán sikerül. Adtam egy öt nevet tartalmazó listát a klubvezetőségnek még hónapokkal ezelőtt. Most várok, hogy legalább egyet át tudunk-e igazolni közülük. Ha nem, akkor harcolunk a jelenlegi kerettel” – kezdte a Liverpooltól elszenvedett vereség után, még viszonylag visszafogottan, majd belelendült. 

„Ez nem a mi csapatunk. Olyan összeállításban kezdtünk a meccsen, amelyből a játékosok fele nem is lesz a kerettel augusztus 9-e után. Nem lesznek már a klubnál. Ez egyszerűen nem a mi csapatunk volt. Nemhogy a keretem fele, de a 30%-a sincs itt most, úgyhogy ne is vegyék figyelembe, ami történt. Vagy gondolják, hogy Alexis boldog, ha körbenéz? A Liverpoolnál a legtöbb játékos hadra fogható volt, tudtak rotálni, mi nem. Üres volt a tartály. Mit adott nekem ez a mérkőzés? Az égvilágon semmit...” – folytatta a méregzsák saját játékosait, egyben a klubvezetést is ostorozva ezzel. De még voltak tartalékai. 

„A bíró kiválasztásánál hibáztak a szervezők, valószínűleg a baseballszövetségtől küldtek valakit, mert egyáltalán nem értette a labdarúgást. Vicces volt. Egyébként nagyon jó volt a hangulat, de én a nézők helyében nem jöttem volna ki erre a meccsre. Nem költöttem volna erre a két csapatra a pénzem” – összegezte a látottakat a Special One. 

Óriási volt a kontraszt, ahogy a meccset követően a mindig vidám, energikus és bohém Jürgen Klopp került sorra. Őt ezen a sajtótájékoztatóján szembesítették José Mourinho korábbi nyilatkozatával, mely szerint a négy játékosra 200 millió eurót költő Liverpoolnak meg kell nyernie az angol bajnokságot, „noha bizonyára ez óriási terhet ró a játékosokra és az edzőre”. 

„Életem egyik fő célja, hogy megnevettessem José Mourinhót. Ritkán, de sikerülni is szokott – mondta Klopp. – Én ugyan sosem beszélnék a Manchester Unitedról, ha nem kérdeznek róla, de szabad világban élünk, mindenki azt mond, amit akar. Ha örül az átigazolásainknak, én is örülök” – zárta rövidre a témát Klopp, aki valóssággal felvillanyozta a sajtótermet Mourinho borongása után. 

Ezt követően felmerül a kérdés, José Mourinho vajon mennyire tekinthető még Special One-nak, s hogy vajon az egykori becenév nem fordult-e át mára a gúnynevek közé?

Mourinhót nem nyűgözte le a Li­verpool elleni edzőmeccs. Mou­rinhót nem nyűgözték le a játékosai. Mourinhót nem nyűgözte le a játékvezetés, és José Mourinho nincs elragadtatva a klubvezetéstől sem. Egyáltalán, semmitől sem, 2018-ra José Mourinho lett a futballvilág nagy savanyú uborkája, a megtestesült Tunyacsáp, aki egyre erőszakosabban teszi fel ugyanazokat a lemezeket, melyek már egy-két évvel ezelőtt is hamisan, üresen és főleg unalmasan szóltak. 

A Manchester Unitednél azonban mégis sikerült új szintre emelni a sopánkodást, a feszültséggerjesztést, a vádaskodást – elsősorban azzal, hogy 12 perces monológgal törölte bele a lábát a klubba, miután minősíthetetlen játékkal esett ki a Sevilla ellen hazai pályán a BL-ből – a 200 millió fontos erősítések ellenére. 

„Életben vagyok. Nem fogok elmenekülni, eltűnni vagy sírni, mert hallottam néhány pfújolást. Én ültem már ebben a székben győztes edzőként a Portóval és a Real Madriddal is, a Manchester Unitednek nem újdonság az, hogy kiesik a BL-ből” – mondta a portugál szakember – aki egyébként sorozatban a harmadik alkalommal nem jutott el csapatával a legjobb nyolc közé a BL-ben –, miközben a világ tátott szájjal figyelte, hogyan pocskondiázza klubját, saját, korábbi sikereit a középpontba állítva. 

Láttuk már ezt a fajta forgatókönyvet, például a Real Madridnál. Szinte el sem kezdődött a harmadik szezonja, mikor már érezni lehetett: nagy a baj. Szeptemberben kezdtek jelentkezni a problémák. A csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo nem ünnepelte a góljait a Granada elleni meccsen szeptember elején. „Ha nem ünneplek egy gólt, akkor az azért van, mert nem vagyok boldog” – mondta a portugál klasszis a mérkőzés után, majd megjegyezte, boldogtalanságának szakmai okai vannak.

Október elején arról írtak a spanyol lapok, hogy Sergio Ramos és Mourinho viszonya annyira meg­romlott, hogy a védő elmenekülne a klubtól, csak hogy ne kelljen együtt dolgozniuk. Állítólag Ramos megjegyzést tett az edzőre, ami aztán eljutott Mourinhóhoz, emiatt romlott meg a viszonyuk. Mourinho ezért a Manchester City elleni BL-csoportmeccsen a kispadra ültette Ramost, aki nem sokkal később bocsánatot nyert, és visszakerült a kezdőbe.

Munkássága kapcsán az El País című napilap azt írta, „Mourinho káoszt teremtett a Real háza táján”, az újság szerint a korábbi vezetőedzők közül senki sem volt „bizarrabb” a portugálnál.

Mourinho és a sajtó viszonya folyamatosan romlott, az edző pedig többször elmondta, mennyire rosszul viseli, hogy Madridban nem tud úgy kimozdulni a családjával, hogy ne zaklassák őket. Ezért is támadhatott rá egy férfira, aki aláírást kért tőle vásárlás közben. A bajnokikon is dühöngött, harmadik helyen álltak a bajnokságban, tizenhat ponttal lemaradva a Barcelona mögött. Közben egyre többet beszélt az angol futballról: „nincs is jobb hely, ahová mehetnék, Angliában érzed igazán a szenvedélyt, hogy mennyire szeretik ezt a játékot” – nyilatkozta a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőre készülve, egyben persze magát ajánlgatva a kispadra. 

Aztán itt áll, öt évvel később, és mintha kihűlt volna az a bizonyos szenvedély, látni se bírja ezeket a rissz-rossz játékosokat, de még csak nézőként se látogatna ki a stadionba, pfejj, hát mivé lett a világ?

Edzői pályafutása alatt José Mou­rinho még egyetlen csapatánál sem töltött el hosszabb időt, mint három szezon, és talán legalább ennyire fontos tény az is, hogy egyetlen alkalommal sem ér senkit sem váratlanul a távozása. Várhatóan ezúttal sem fog. 

Hegedűs Henrik