Joó Abigél térdsérülést szenvedett, Bognár döntős dupla trapban

London |

<p>Joó Abigél térdsérülést szenvedett és kikapott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében, Bognár Richárd ugyanakkor bejutott a dupla traposok hatos döntőjébe a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.</p>

A kétszeres Európa-bajnok Joó 38 mp-es villámgyőzelemmel kezdte londoni szereplését, s a negyeddöntőben is sokáig nagyon jól cselgáncsozott. Egy perc után vazaarival vezetett az amerikai Kayla Harrison ellen, a meccs felénél azonban riválisa egyik akciójánál megroppant a térde. Joó komoly fájdalmai ellenére folytatta a meccset, ám riválisa nem sokkal később ipponnal véget vetett a találkozónak. Az orvosi vizsgálatok szerint Joó Abigélnek levált a porc a térdében. Ennek ismeretében ő dönti el, hogy ki áll-e 15 órakor esedékes vigaszági mérkőzésére.

A szintén olimpiai újonc Bognár Richárd kiváló produkciót nyújtott a dupla traposok alapversenyében, s a 150 lövéses viadalon 137 találattal a hatodik helyen biztosította helyét a közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődő hatos fináléban.

Az uszodában eredményes délelőttön vannak túl a magyar úszók, akik közül Kapás Boglárka - Európa-bajnokhoz méltó produkcióval - hatodik idővel került be a 800 m gyors péntek esti döntőjébe. Mellette Takács Krisztián és Pulai Bence is továbbjutott: előbbi 50 gyorson, utóbbi pedig 100 pillangón biztosította helyét a csütörtök esti elődöntőben. Risztov Éva 800 gyorson a 13. helyen zárt, míg Szekeres Dorina 35. lett 200 m háton.

Az evezős Varga Tamás, Hirling Zsolt egység ötödik helyen ért célba a könnyűsúlyú kétpár elődöntőjében, így a B döntőbe került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?