Johann Mühlegg határozottan cáfol

Madrid. A doppingvétség miatt a harmadik olimpiai aranyérmétől megfosztott spanyol Johann Mühlegg kategorikusan cáfolta, hogy olyan információk vannak a birtokában, amelyekkel káoszt okozhatna a sífutósportban. „Tiltakozom, a norvég lapban megjelent írás miatt – mondta a német származású versenyző.

Madrid. A doppingvétség miatt a harmadik olimpiai aranyérmétől megfosztott spanyol Johann Mühlegg kategorikusan cáfolta, hogy olyan információk vannak a birtokában, amelyekkel káoszt okozhatna a sífutósportban. „Tiltakozom, a norvég lapban megjelent írás miatt – mondta a német származású versenyző. – Semmi hasonlót nem nyilatkoztam. Megkeresett egy újságíró és interjút kért tőlem, de viszszautasítottam. Ezek után olyan szavakat adott a számba, amiket én soha nem mondtam. Az ügyvédemmel most készülünk bebizonyítani, hogy nem doppingoltam. Csak nem képzeli bárki, hogy ebben a helyzetben ilyen nyilatkozatot teszek?“ Mühlegget az 50 km-en szerzett elsőségétől fosztották meg Salt Lake Cityben, mert vérében új doppingszer, az EPO-nál lényegesen hatékonyabb darbepoetin nyomaira bukkantak. A lebukás előtti két aranyérmét azonban nem kellett visszaadnia. Mühlegg kijelentette: minden valószínűség szerint abbahagyja az aktív sportolást, és ezt már a játékokon elhatározta. „Az 50 km utolsó 50 méterén tudtam, hogy ez életem utolsó versenye“ – nyilatkozott a spanyol ABC című lapnak, bár később hozzátette, hogy még átgondolja a döntést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?