Jó esélye lett volna Budapestnek a 2024-es olimpiára Gyurta Dániel szerint

Budapest |

<p>Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó szerint Budapestnek jó esélyei lettek volna a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére, ha nem lép vissza.</p>

A versenyző erről azok után nyilatkozott az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában, hogy a sportolói bizottság tagjaként részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) limai kongresszusán, ahol meghozták a döntést a 2024-es és 2028-as olimpia helyszínéről. 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles rendezhet nyári olimpiát.

Elmondása szerint kicsit "savanyú szájízzel" nézték végig Párizs és Los Angeles prezentációját, mert Budapest is ott lehetett volna a kandidálók között. Az, hogy Budapest visszalépett, megkönnyítette a döntéshozatalt, szerinte a franciák és az amerikaiak hálásak lehetnek a magyaroknak ezért.

Hozzátette: Párizs nagyon erős pályázatot készített és sportdiplomáciai lobbiban is jó volt, de nem lett volna ilyen egyértelmű a döntés, ha Budapest is bent marad a pályázók között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?