Janics cáfolja, hogy Bulgáriába tartana

Budapest/Belgrád |

<p>Az országváltását elhatározó Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos a szerb közszolgálati televíziónak (RTS) kijelentette: egyetlen választása Szerbia és egyben cáfolta, hogy bolgár színekben folytatná pályafutását.</p>

"Az utóbbi időben bármit nyilatkozok a médiának, másként sül el. Sok hazugság jelent meg a sajtóban. Megmondtam, mit szeretnék: Szerbia az én választásom" - fogalmazott Douchev-Janics, aki hozzátette: a Bulgáriába való távozásáról szóló történetet a magyarok találták ki.
    Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára az elnökség múlt szerdai döntéséről szóló hivatalos dokumentumot - miszerint az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót kér, hogy a versenyző szerb színekben folytassa - személyesen adta át Douchev-Janics Natasának. A kajakos bolgár férje, Andrian Douchev jogán ugyanakkor ingyen távozhatna Bulgáriába.
    "Vagy engedélyezik, hogy szerb színekben kajakozzak vagy két évig szünetet tartok" - üzente Janics.
    Az MKKSZ szerdáig várja a 150 ezer eurót, ha addig nem kapja meg, akkor elvileg Douchev-Janics két évig nem versenyezhet.
    A szerbek a nemzetközi és az európai szövetséghez fordultak az ügyben, ők kifogásolják, hogy a magyarok miért tarthatnak igényt pénzre egy szerb állampolgárért. Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy foglalt állás, hogy legkésőbb november végére lezárul az ügy, ugyanakkor a versenyző a múlt héten megerősítette neki, szerbként folytatja pályafutását.
    A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha - jelen esetben - a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, azaz Douchev-Janics bolgár színekben az MKKSZ engedélye nélkül is versenyezhetne.
    Ábrahám Attila az MTI-nek kedden elmondta: a magyar szövetség döntése nem megtámadható.
    "A magyar szövetség szeptember 30-ig várta az országváltásra vonatkozó igényeket. Janics jelezte, szerb színekben szeretné folytatni. Innentől kezdve volt a MKKSZ elnökségének harminc napja, hogy döntsön, megadja-e az engedélyt vagy sem. Az elnökség múlt szerdán döntött, hogy milyen feltételek teljesülése esetén adja ki az engedélyt. A nemzetközi szövetség felé a magyar szövetségnek november 30-ig kell jeleznie, hogy engedélyezte-e Janicsnak, hogy szerbként versenyezhessen. A szerb szövetség a magyar döntést nem támadhatja meg, ugyanis az eredeti, jelen esetben a magyar szövetségnek nincs indoklási kötelezettsége. És itt véget ér a történet" - mondta Ábrahám.
    Hozzátette: a magyar szövetségnek a férj jogán kizárólag Bulgária esetében nincs tiltási lehetősége.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?