Izgalmas hokirangadó

Pilzen. Tegnap huszonhetedszer találkozott egymással a cseh és a szlovák hokiválogatott. Ezt megelőzően tizenkilencszer nyertek a csehek, mindössze háromszor a szlovákok, négy összecsapás pedig döntetlenül végződött. Kedden kora este ismét Csehország győzött.

Ján Lipiansky (balra) és Róbert Tomík (jobbra) Martin Richterrel (jobbról a második) a cseh Roman Málek kapuja előtt csatázik a korongértTASR-felvételMindkét gárda óvatosan kezdett, az 5. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám kihagyták a fórt. Ezután is veszélyesebben támadtak a csehek, s a 11. percben megszerezték a vezetést. Az első harmad hajrájában ugyan feljöttek a szlovákok, ám elpuskázták a lehetőségeiket. Nem sokkal az első szünetet követően, egy látványos ellenakcióból növelték előnyüket a vendéglátók. Ekkor szinte mindenki azt hitte, biztosan nyernek, ám az erősen megfiatalított szlovák válogatott szinte másodpercek alatt kiegyenlített, sőt, újabb gól(oka)t lőhetett volna, azonban védelmi hibából ismét a csehek találtak a hálóba. A meccs közepén az újabb emberelőnyt már gólra váltotta a Hossa-legénység, s ismét egyenlő volt az állás. Az utolsó 20 percben minden tekintetben jobb volt a cseh csapat, s teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A sorsdöntő gólt a 41. percben ütötte: Král átadását Procházka bombázta a hálóba. A hajrában Michálek a felső kapufát találta el; majd Tenkrát, Čaloun és Sýkora puskázott el egy ziccert.

Gólütők: Michálek (11.), M. Richter (23.), Pletka (28.), Procházka (41.), illetve Kropáč (27.), Špilár (27.), Hurtaj (30.). A találkozót 5000 néző előtt a német Schimm vezette. Kiállítások 5:4, gól emberelőnyből 0:1. CSEHORSZÁG: Málek–Procházka, Richter, Židlický, M. Sýkora, Kadlec, Čáslava, Kolařík, Kučera–Duda, Král, Pletka–P. Sýkora, Broš, Hlinka–Čaloun, Marha, Tenkrát–Polák, Hudler, Michálek. Edzők: Slavomír Lener, Vladimír Růžička és Antonín Stavjaňa. SZLOVÁKIA: Šimonovič– Čakajík, Žabka, Devečka, Urban, Novotný, Starosta, Ivičič, Topoli– Kropáč, Hurtaj, Pištek–Tomík, Lipiansky, Špilár–Kukumberg, Hanzal, Zlocha–Barinka, Ružička, R. Tomas. Edzők: František Hossa és Ján Šterbák. (t-zsi)

AZ EDZŐK MONDTÁK

SLAVOMĺR LENER (Csehország): – Nagyon örülünk, hogy legyőztük a világbajnokot! Fegyelmezetten és taktikusan hokiztak a vendégek, ezért nagyon nehéz volt helyzetet kialakítani a kapujuk előtt.

FRANTIŠEK HOSSA (Szlovákia): – Remek meccset láthatott a közönség. A támadójátékkal elégedett vagyok, ám védelmünk többször is hibázott, ezért kaptunk ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?