Iván Alex: „A MOL Arénában nagy motiváció pályára lépni”

Hogyan kezdődött a karrierje?
Mint minden focizni vágyó fiatal, a szülőhelyemen kezdtem focizni. Már akkor éreztem, hogy szeretem ezt csinálni. Onnantól kezdve minden szabadidőmben a labdát rúgtam, mind az iskolában, mind barátokkal, egészen sötétedésig. Dunaszerdahelyen kezdtem el focizni 7 évesen, az akkor CVČ nevű egyesületben, szintúgy, ahogy sok mostani barátom, mint például Bénes Lacus.

Milyen emlékeket őriz az utánpótlásban eltöltött éveiről?
Utánpótlásszinten Dunaszerdahelyen voltam egészen az U15-ös csapatig, amikor nagy örömömre meghívást kaptam Magyarországra a Győri ETO FC akadémiájára. Szüleim támogatásával elindult a karrierem, ekkor már komolyabban gondoltam, hogy profi is válhat belőlem. Mondhatom, hogy rengeteget fejlődtem Győrben, az edzőim kiváló munkát végeztek, technikai és taktikai szempontból is jól felkészítettek. Nagyon szerencsésnek érezhettem magam, ott a fiataloknak nem kellett mással foglalkozniuk, csak a focival. Rengeteg akkori csapattársammal tartom a kapcsolatot azóta is, némelyikkel heti szinten is találkozom, nagyon jó kollektívát alkottunk. Négy évet töltöttem Győrben, végigjárva az utánpótláscsapatokat, de sajnos az NB I-ben még nem tudtam bemutatkozni.

Miért ért véget a győri időszak?
Harmadik évem töltöttem ott, amikor csődbe ment a klub legnagyobb támogatója, a Questor. Ki is zárták a csapatot az első ligából, sok fiatal álmát tönkretéve. Még egy évig maradtam ott, ezek után viszont a fejlődésemet szem előtt tartva váltanom kellett. Visszatértem Dunaszerdahelyre a DAC B csapatához, ahol együtt tudtam edzeni az A csapattal, és ez a további fejlődésem szempontjából kiváló volt, sokat tanulhattam az idősebb, rutinosabb játékosoktól. Két szezon elteltével Borbély Balázs hívására a második ligás Petržalkára mentem kölcsönbe egy évre, és tudtam, innen nagyon közel van a Fortuna Liga, és mindent meg akartam tenni, hogy odakerüljek. Szerettem Petržalkán lenni, egy családias hangulatú klub, a szurkolók pedig egy második ligás csapathoz mérve kiemelkedően sokan, átlagban 1200-an jártak ki a hazai mérkőzésekre.

Innen már csak egyet kellett lépni, és bemutatkozhatott az I. ligában...
A szezon felénél érdeklődött irántam a szeredi csapat, és a téli felkészülést már velük kezdtem a törökországi edzőtáborban. Kicsivel nehezebb volt a beilleszkedés, ugyanis ott már többnyire rutinosabb játékosok voltak a keretben. Keményebb edzések és nagyobb elvárások voltak, akkor csöppentem bele igazán a felnőtt foci világába. Viszont tudtam, ha ilyen fiatalon megbirkózom a helyzettel, akkor elég gyorsan felhívom magamra a figyelmet. Az akkori tavaszi szezon Szereden a felsőházba jutásról szólt, ami a maradék 4 mérkőzésen múlott. A Slovan ellen pár percre már pályára léptem, bemutatkoztam az első ligában, így az első apró kitűzött célt elértem. Az alapszakasz utolsó, sorsdöntő mérkőzésén ki-ki meccset játszottunk a nagyszombatiakkal, nekünk a döntetlen is elég volt a felsőházhoz. A mérkőzést 3:1 re megnyertük, sikerült kiosztanom két gólpasszt, onnantól kezdve minden mérkőzésen kezdőként léptem pályára, ami a karrierem szempontjából nagyon fontos volt. A felsőházban olyan csapatok szerepeltek, mint a DAC, a Žilina vagy a Slovan, ezt akkor gyorsan fel kellett dolgoznom, mivel pár hónapja még a második ligában fociztam. Első gólomat a Žilina elleni győztes meccsen szereztem. Szereden nagyszerű hangulat uralkodott, egy frissen feljutott csapatnál abszolút siker volt a felsőház elérése.

A tabellára tekintve azonban az idei szezon már nem olyan sikeres a csapat számára, mint az előző.
A körülmények Szereden nem túl jók, de egy kiscsapatnak megfelelőek. A lényeg, hogy fel tudunk készülni a mérkőzésekre. A második szezonom a csapattal a tabellán elfoglalt helyezést tekintve nem a legjobban alakul, viszont minden mérkőzésen játszom, és így sikerül fiatalon rengeteg tapasztalatot gyűjtenem.

Hol érzi magát a legjobban a pályán?
Támadóként, jobb vagy bal szélsőként játszom, talán a jobb oldalon érzem magam jobban. Gólpasszokban elég erős vagyok, meg tudom találni a társakat a kapu előtt, viszont góllövésben fejlődnöm kell és a fejjátékban is. De persze nincs olyan játékelem, amiben ne lehetne fejlődni, ez egy véget nem érő dolog.

Milyen a kapcsolata a DAC-cal, szeretne valamikor újra Dunaszerdahelyen játszani?
Most télen megkeresett a DAC, hogy lenne-e kedvem náluk folytatni. Természetesen igent mondtam, hiszen nagy álmom válna valóra, ha a szülővárosom csapatával küzdhetnék az első ligás pontokért. Viszont akkor épp edzőváltás történt Dunaszerdahelyen, és abbamaradt az érdeklődés irántam. Igazából sosem tudtam meg, ennek mi volt az oka, ugyanis utána nem kerestek és nem válaszoltak. Viszont az én érdeklődésem él, továbbra is figyelem őket. Kalmár Zsoltival jóban vagyok, a meccs előtti napokban szokott menni a beszólogatás, persze jó értelemben. A DAC ellen a MOL Arénában nagy motiváció pályára lépni, mert meg akarom mutatni a hazaiaknak, mit is jelent számomra „otthonˮ játszani. És igen, remélem egyszer sikerül ott pályára lépnem nemcsak mint vendégjátékos, hanem a DAC mezében is.