Interjú Saláta Kornéllal a szerdai Új Szóban

<p>Saláta Kornél a sérült Martin Škrtel helyett utólag került be a szlovák futballválogatott románok elleni keretébe. A 28 éves garamkövesdi származású hátvédet faggattuk.</p>

Mikor és kitől tudta meg, hogy behívták a keretbe?Múlt pénteken Róbert Tomaschek, a válogatott csapatvezetője hívott fel Tomszkban, és közölte, hogy Ján Kozák szövetségi kapitány a harcképtelen Škrtel helyett engem jelölt a bukaresti mérkőzésre készülő keretbe. Szombaton érkeztem haza, vasárnap pedig már mentem a szenci gyülekezőre.  Hogyan fogadta az új kapitány?Normálisan. Kézfogással üdvözölt, és azt kérdezte, hogy rendben vagyok-e. Nem beszélgettünk hosszan, azóta pedig csak az edzéseken találkoztunk.  Kozák korábban elmondta, hogy mindegyik játékossal el fog beszélgetni. Ön már túl van ezen?Egyelőre még nem. Bevallom, nem is tudtam erről. Rövid ideje vagyunk együtt, lehet, hogy a kapitány hamarosan sort kerít a négyszemközti eszmecserére.  Mennyiben más a légkör, mint korábban volt?Eddig nem tapasztaltam különösebb változást, jó a hangulat, és becsületesen készülünk a románok elleni meccsre.  Az interjú teljes terjedelmében az Új Szó szerdai nyomtatott kiadásában olvasható! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?